Ketten meghaltak balesetben a 47-es úton

Ketten meghaltak a 47-es számú főúton, amikor két román kamion és egy magyar rendszámú személyautó összeütközött Berettyóújfalu és Tépe között szombat délelőtt, a helyszínelés idejére lezárták az érintett útszakaszt - tájékoztatta a hajdú-bihari katasztrófavédelem és a rendőrség az MTI-t.

Madai Petra, a hajdú-bihari katasztrófavédelem igazgatóság szóvivője elmondta: az egyik kamion vezetője a roncsok közé szorult, kimentésén jelenleg is dolgoznak a helyszínre érkezett debreceni, hajdúszoboszlói és berettyóújfalui tűzoltók.

rendőrség-bűnügy5A rendőrség a baleseti helyszínelés idejére lezárta az érintett útszakaszt, a forgalmat Derecskén, illetve Berettyóújfalunál Földes felé terelik - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Dobó Dénes a balesetről elmondta: a rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi egy kamion előzése közben frontálisan összeütközött egy teherautóval. A személyautó két utasa, egy 30 éves férfi és egy 40 éves nő a helyszínen meghalt.

Nagy István, a debreceni mentőszolgálat ügyeletvezetője az MTI-nek elmondta: a személygépkocsi vezetője könnyebben sérült, őt a debreceni Kenézy kórház baleseti sebészetére vitték a mentők.
forrás:MTI

Hozzászólások

Tragikus tengeralattjáró-katasztrófák

Tragikus tengeralattjáró-katasztrófák

Ezek voltak a törtélem legsúlyosabb balesetei.

Magas sarkú cipőben akart átszaladni a lány a háromsávos úton - videó 18+

Magas sarkú cipőben akart átszaladni a lány a háromsávos úton - videó 18+

A sokkoló felvételt egy térfigyelő kamera készítette, s azóta vírusként terjed az interneten.

Ezeket a dolgokat nem tartják otthon a sürgősségin dolgozó orvosok

Ezeket a dolgokat nem tartják otthon a sürgősségin dolgozó orvosok

Nagyon jól tudják, hogy milyen veszélyes az asztalhoz húzható etetőszék, a gombelem vagy például a trambulin.

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Az idős nő a pékség előterébe csapódott be, egy ember megsérült a balesetben.

Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt balesetnek

Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt balesetnek

Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt hajnali balesetnek, az Országos Mentőszervezet (OMSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezetője csütörtök reggel közölte, hogy a teherautó ...

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Elgázoltak és cserbenhagytak egy gyalogost Enying térségében szerdán, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a 64-...

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapesten

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapesten

Budapest, 2016. október 29. A mentősök elszállítják a baleset súlyos sérültjét a főváros XVIII. kerületében, a Gyömrői és a Felsőcsatári út sarkán, ahol egy személyautó villanyoszlopnak ütközött, m...

Tömegkarambol miatt nagy a torlódás az M3-ason a bagi lehajtónál

Tömegkarambol miatt nagy a torlódás az M3-ason a bagi lehajtónál

Hét autó ütközött össze, többen megsérültek szombat reggel az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán Bag térségében; a pályát lezárták, nagy a dugó - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóv...

Menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött Csákvár és Csákberény között

Menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött Csákvár és Csákberény között

Menetrend szerint közlekedő autóbusszal ütközött egy gépkocsi a Csákvár és Csákberény közötti útszakaszon kedd reggel, a gépkocsi vezetője megsérült - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgat...

Nyolcan sérültek meg egy balesetben a ferihegyi gyorsforgalmi úton

Nyolcan sérültek meg egy balesetben a ferihegyi gyorsforgalmi úton

Több jármű ütközött vasárnap reggel a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton, a balesetben nyolcan megsérültek, a műszaki mentés idejére az utat lezárták - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Iga...

http://ujhazak.com