112 ezer évig kellene havi 100 ezer forintot félretenned, hogy elérd a Csányi rendszerváltás óta felhalmozott vagyonát

csányi gazdagságaBelegondolt már valaki abba, hogy miért lett a rendszerváltás óta kiszolgáltatott, miért lett a családja saját lakásából a bank lakása?


A Top leggazdagabb 100-as listán szereplő magyarok legnagyobb részének még nem volt komoly egzisztenciája, sőt sokuk még fiatalkorú volt a szocializmus megdöntésekor.

Ahogy az emberek milliói elszegényedtek, úgy kinőtt a földből egy több száz főből álló "elit" akik milliárdokat keresnek éves szinten.

A Top 100-as lista élén Csányi Sándor áll, akit nem kell bemutatni senkinek ebben az országban.

Kiszámoltuk, hogy Csányi Sándor 130 milliárdos vagyona mire is lenne elegendő egy átlag állampolgárnak és mennyi idő alatt lehetne azt félretenni.



  • Ha havi 100 ezer forintot félreteszel, akkor 112. 000 év alatt lehet elérni a Csányi Sándor által felhalmozott vagyont, melyet Ő a rendszerváltás óta halmozott fel.

  • Csányi Sándor vagyonából, 27. 000 darab - 5 millió forintos autót lehetne vásárolni.

  • Egy álomnyaralás, egy 4 fős család részére 1.2 millió forintba kerül, a Csányi vagyonból, ha évi kétszer menne a család luxusnyaralásra, akkor is 56. 000 évig nyaralhatnának!

  • Egy 100 nm-es családiház vidéken, telekkel együtt 25 millió forintból megvalósítható. Csányi Sándor ebből 5400 darabot is építtethetne. Ez átlag 4 fővel számolva, egy 20 ezer feletti kisváros lakóinak felel meg.

  • Ha valaki havi 200. 000 nettó magyar forintot keres, akkor 56. 000 évig kell a Csányi Sándor vagyonának megfelelő összegért ledolgoznia.


[facebook][Google]

[ads1]
Félreértés ne essék, nem csak Csányi Sándor áll ilyen rózsásan, az első 10 leggazdagabb magyar ember vagyona cca. 1000 milliárd forint! Persze ez csak az az összeg, amit feltételeznek az adott személy mögött álló vállalatbirodalomról. A valóság ennél sokkal magasabb vagyon is lehet.

A cikk nem azért született, hogy most akkor irigykedhetünk majd rájuk, csupán azért, hogy amikor a milliárdokkal dobálózunk nap mint nap jobbra és balra, akkor tisztában legyünk azzal, hogy ezek a számok egy átlagember szintjén mit jelenthetnek.

A kérdés pedig továbbra is csak az, hogy a hirtelen meggazdagodásoknak van-e köze ahhoz, hogy az ország népe a süllyesztőbe kerül, vagy ez ettől független.

Persze van egy mondás, melynek a lényege az, hogy, ha az összes pénzt a világon most felosztanánk, akkor pár év múlva minden ugyanúgy nézne ki, mint most. Tehát aki most szegény, vagy gazdag, az pár év múlva ugyanebbe a státuszba tartozna.



Na de ez most akkor ez el van rendeltetve, vagy egyszerűen el sem hisszük magunkról, hogy többre vagyunk képesek és hagyjuk magunkat mindig palira venni?



Megérdemeljük a sorsunkat!!! Lájkolom!



Tehetünk azért, hogy jobb legyen!!! Lájkolom!



Kíváncsiak vagyunk a véleményedre, ezért írd meg kommentbe.
[ads2]

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com