A cigány gyerekek ellen csak a fizikai erőszak segít sajnos - egy tanár vallomása videón

Megszólal egy tanár, aki elmondja, hogy csak az segít az iskolában sok esetben, ha megveri a cigánygyerekeket.


A roma gyerekek mocskosak, büdösek, primitívek, csak a fizikai erőszak segít. Ezek egy történelem tanár szavai Konyárról.

Vígh Szilárd történelem tanár kijelenti: a cigány gyerekek nemcsak mocskosak, hanem büdösek is, ráadásul kezelhetetlenek, és semmi más nem használ, csak a fizikai erőszak.

egy általános iskolás

Van két-három kivétel, akik tehetségesek, de az elsöprő többség egyszerűen hülye - magyarázza.

De félek megütni mondja a tanár, nehogy eltörjön a gerince. Sokszor nem tudsz mit csinálni, az óráról nem lehet kiküldeni, sarokba nem lehet térdepeltetni.

Elmondja a tanár, hogy nem az a baj, hogy a roma gyerekek buták, hanem az, hogy a szülőknek sem lehet megmondani, hogy neveljék meg, mert még ők sem tudnak írni-olvasni. A megoldás szerinte az lenne, hogy népnevelő intézetekre kellene költeni a milliárdokat, hová 4-8 évig járhatnának a gyerekek, a családjuktól elszakítva.

Nézze meg a videót, mely a konyári iskoláról szól és a kezelhetetlen cigány gyerekekről. Ön tanítana itt???



HVG cikk nyomán...

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com