A DK szolidaritást vállalt a színházakkal és a könyvkiadókkal

A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője pártja nevében szolidaritást vállalt a színházakkal és a könyvkiadókkal.Gréczy Zsolt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megnyitotta a kultúrharcot, de el is fogja veszíteni. A kormányfő semmit nem értett meg október 13. üzenetéből, abból, hogy elég volt az erőszakos nyomulásból, a "diktatúra építéséből" - fogalmazott.

    
A színházakat érintő törvényjavaslattal a kormány azt a helyzetet próbálja előállítani, hogy aki a pénzt adja, az diktál - jelentette ki. A kabinet összeveszítené a társulatokat az igazgatókkal, és olyan szituációt akar teremteni, amelyben csak a számára szimpatikus színházvezetések és társulatok tudnak megmaradni - tette hozzá.
    

A frakciószóvivő azt mondta, hogy a kormány a könyvkiadókat is meg akarja regulázni, a kiadási politikába olyan részletességgel akar beleavatkozni, hogy már a szerzők személyes adataira, például lakcímére is kíváncsi. A szellemi élettel szemben folytatott háború nem elfogadható, a DK támogat minden, a kultúra szabadságának megőrzésére irányuló kísérletet - szögezte le. Hozzátette, bíznak abban, hogy a fővárosi önkormányzat továbbra is megőrzi a budapesti színházak függetlenségét.
    

A színházakról szóló törvényjavaslat már most több ponton felpuhult, mit szól ehhez? - kérdezték tőle. Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a színházigazgatókra és az állami pénzekre vonatkozó részek benne maradtak az indítványban. Hozzátette, az is lehet, hogy februárban egy újabb javaslat kerül a parlament elé ebben a témában.
    

Kérdezték arról, hogy Burány Sándor, a Párbeszéd politikusa a törvényalkotási bizottság hétfői ülésén azt mondta, felmerült benne, hogy "az elmúlt hetekben a közvéleményt borzoló zaklatási ügyek azok nem is zaklatásnak minősíthetők, hanem tulajdonképpen együttműködési kényszernek". A frakciószóvivő azt felelte, hogy a zaklatás, a molesztálás, az erőfölénnyel és a hatalommal való visszaélés semmiképpen nem fogadható el.
    

Egy másik kérdésre közölte: nem tudja, ki állhat az Angyal ügyvédje nevű blog mögött, amely azt állítja, hogy két ellenzéki politikus egy VI. kerületi társasházba járt kábítószerezni és a házhoz prostituáltakat is hívtak. Emlékeztetett arra, hogy Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester már jelezte, hogy a blog rájuk utalhatott, de tagadták a híreket és feljelentetést tettek.
   

Úgy látszik, hogy a politikában már mindent eszköz megengedett - reagált Gréczy Zsolt arra, hogy az utóbbi időszakban több politikusról is jelent meg lejárató anyag blogokon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com