A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége tiltakozását fejezte ki a közmédia munkatársát ért támadás miatt

A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) tiltakozik az ellen, hogy a közszolgálati média munkatársát, Borsa Miklóst fizikai bántalmazás érte munkája miatt.Magyar Elektronikus Újságírók SzövetségeA MEÚSZ kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a szólásszabadság lehetőséget ad arra, hogy akár az újságíró munkáját is kritika érje, de semmi sem magyarázza az erőszakot. A MEÚSZ elutasít mindenfajta erőszakos megnyilvánulást, amit újságírók ellen követnek el - szögezte le a szervezet, amely egyúttal felkérte a magyarországi médiában dolgozó kollégákat, a magyar és nemzetközi újságíró-szervezeteket, csatlakozzanak tiltakozásukhoz, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset.

Az M1 aktuális csatornán kedd délelőtt számoltak be arról, hogy a munkája miatt megtámadták és bántalmazták az M1 egyik műsorvezetőjét. Tájékoztatásuk szerint Borsa Miklóst Balatonfüreden támadták meg. Először azt kérdezték tőle, ő mondja-e a híreket, majd rárontottak és ütötték, közben azt ordították neki: "most hazudj!". A műsorvezető - mint mondták - a történtekhez képest jól van, de nincs olyan állapotban, hogy műsort tudjon vezetni, otthonában gyógyul.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap később közleményben tudatta, hogy a támadás szombaton történt Balatonfüreden.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Az idős nő a pékség előterébe csapódott be, egy ember megsérült a balesetben.

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

A Facebookozók szétszedték a győri pláza posztját az újonnan hozott kedvencükről.

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Egy pesti taxis emberségből elégtelenre vizsgázott egy kisgyerekes családdal szemben.

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

A megtámadott pizzás védelmére kelt egy fiatal nő, ő rosszabbul járt.

Bezár az EGRI minaret

Bezár az EGRI minaret

Felújítás Egerben

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor  - videó

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor - videó

A miniszterelnök egy hatlelkes falu legidősebb lakóját, özvegy Csúcs Imréné, Bözsi nénit látogatta meg.

http://ujhazak.com