Adományozási napot tartottak országszerte

A Magyarok kenyere programban készült liszt szétosztására hagyományteremtő szándékkal adományozási napot rendeztek csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei szervezetei országszerte.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Túrkevén rendezett Jász-Nagykun-Szolnok megyei adományozáson elmondta: idén a tavalyi kétszerese, 440 tonna búza gyűlt össze a program keretében, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gyűjtötte az összes búza 80 százalékát. A legtöbb, 867 mázsa búzát Jász-Nagykun-Szolnok megyében ajánlották fel - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a program a magyarság összetartását fejezi ki.

letöltés

Kitért arra, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet példája máig hat: kenyeret adott a koldusoknak, ezért november 19-én, Erzsébet napján osztják szét a rászorulóknak az összegyűjtött gabonából őrölt lisztet.

A megyei adományozási napokat azért rendezték meg, mert idén már nemcsak a program elsődleges kedvezményezettjei, hanem a megyék és karitatív szervezetek is részesülhetnek a lisztből.

Korinek László jogászprofesszor, a Magyarok kenyere program ötletgazdája az ünnepségen elmondta: a 440 tonna búzából mintegy 350 tonna liszt lett, amelyből mindegy magyarországi megyében osztanak a rászorulóknak.
A búzából 60 tonnát adományoznak a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül mintegy 2300 gyermeknek, amelynek egy részét liszt és száraztészta formájában már meg is kapták. Kétszáz mázsa búzát a kárpátaljai nagydobronyi Református Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthonba szállítanak.

Túrkevén összesen 44 tonna lisztet osztottak szét: három-három tonna lisztet adtak át a tiszaburai önkormányzat és a Tiszabőért Közalapítvány részére, a Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete 15 tonna, a Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató központ 2 tonna, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 21 tonna lisztet kapott.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Győrffy Balázst, a szervezet elnökét: "a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megalakulása óta segíti a Magyarok Kenyere Programot.
A kezdeményezés támogatottsága és elfogadottsága évről évre növekszik, ennek köszönhetően minden évben újabb és újabb rekordokat sikerül feljegyeznünk. Az idei év nagy előrelépésnek számít, hiszen a nagyjából 3100 magyarországi és határon túli gazdálkodó vagy szervezet jóvoltából soha nem látott mennyiségű búza gyűlt össze".

A megyék száz magyarországi és határon túli szervezetnek juttatnak az összegyűjtött lisztadományból. A szervezetek között megtalálható többek között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az SOS Gyermekfalu, a Magyar Vöröskereszt, valamint számos gyermek- és idősek otthona is - olvasható a NAK közleményében.

A Magyarok kenyere program 2011-ben indult pécsi civil kezdeményezés, amely az évek során a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező eseménysorozattá vált. A kezdeményezés keretében az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött búzát ünnepélyesen összeöntik és lisztet készítenek belőle, amelyet a rászorulóknak juttatnak el. Évek óta ebből a lisztből sütik az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret.

Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció keretében 10 tonna búza gyűlt össze, egy évvel később 25 tonna, a harmadik évben már 100, tavaly 220, idén pedig 440 tonna. A 2013-as, 2014-es és az idei évi jelentős mennyiség annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 77, egy esztendővel később 120 tonna, idén pedig mintegy 352 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Idén a kamara stratégiai partnere lett a kezdeményezésnek.

MTI

Hozzászólások


Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.


Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

http://ujhazak.com