Átadták a kétmilliárdból megújított soproni belvárosi utcákat

A Modern városok program keretében, 1,98 milliárd forint kormányzati támogatásból elkészült a soproni történelmi belváros utcáinak, tereinek rekonstrukciója, a fejlesztést csütörtökön adták át.Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédében azt hangoztatta, hogy országos szinten jól halad a Modern városok program, mert a 3700 milliárd forintos keret mintegy harmadát már lekötötték a települések.

    
Sopronnak hetvenmilliárd forintos a fejlesztési kerete, amelyből 35 milliárd forint áll már rendelkezésre. Ez az összeg nem tartalmazza az M85-ös gyorsforgalmi út Farád és Sopron közötti szakaszának megépítését - mondta. Kiemelte, hogy a program keretében minden megyei jogú város összetett, komplex fejlesztési csomagot állított össze, amelyet a kormány az elbírálás előtt alaposan megvizsgált, hogy azok valóban az emberek érdekeit szolgálják.
   

A kormánybiztos emlékeztetett, hogy 2015. március 25-én Orbán Viktor miniszterelnök Sopronban hirdette meg "az ország történelmének legnagyobb vidékfejlesztési programját", amely később kiegészült a Magyar falu programmal. Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy a 2017 februárjában megkezdett munkálatok során először kicserélték, vagy javították a közműveket, majd mintegy tízezer négyzetméteren kicserélték a burkolatot.
    

A felújítás a Templom utcát, a Bünker közt, a Liszt Ferenc, a Fegyvertár és a Szent György utcákat, az Orsolya teret, a Hátsókaput és a Fő téren egy átjárót érintett. Az Orsolya tér és az Evangélikus templom előtti tér a Fő térhez hasonlóan nagykocka kő burkolatot kapott, a többi utcában a nagykocka kő mellett gránit nagy- és kiskocka köveket helyeztek el.
    

Mindezek mellett energiatakarékos, ledes világítótestekre cserélték a kandeláberek lámpafejeit,  díszvilágítást kapott néhány szobor, emlékmű és épület, valamint emlékműveket restauráltak. A polgármester arról is beszélt, hogy a történelmi belváros megújítása az utcák felújításával nem áll meg, már elkezdődött az épületek homlokzatainak rekonstrukciója is.
   

A fejlesztés célja, hogy Sopronnak a római korban kialakított, de az 1676-os tűzvész után barokk stílusban újjá épített utcák visszakapják régi fényüket - mondta Fodor Tamás, majd Simon István (Fidesz-KDNP) alpolgármesterrel együtt megköszönték a kormány támogatását. A Modern városok program Sopronban a történelmi belváros megújításán túl egyebek mellett tartalmazza a Lővérek-program keretében egy kerékpárút építését, a strand és a fedett uszoda felújítását és egy nemzeti konferenciaközpont kialakítását. Megújul a Fertő tó környezete, s kialakítanak egy ipari parkot, szomszédságában egy innovációs és technológiai centrummal.
   

A program részeként épül meg az M85-ös gyorsforgalmi út Farád és Sopron, valamint Sopron és az országhatár között, amely egy korábbi tájékoztatás szerint mintegy 260 milliárd forintba fog kerülni. Ez teljes mértékben állami pénzből valósul meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com