Az állampolgárok javasolhatják, hol ellenőrizze a gyorshajtókat a rendőrség

Az állampolgároktól várja a rendőrség helyszínek megjelölését a jövő héten csütörtök reggel kezdődő 24 órás sebességellenőrző akciójához - erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A rendőr ezredes felidézte: 2012-ben Észak-Rajna-Vesztfália rendőrsége döntött úgy, hogy a lakosság segítségét kéri abban, szerintük hol indokolt fellépni a gyorshajtók ellen. Hozzátette, az akció olyan jól sikerült, hogy 2013-ban már valamennyi német szövetségi tagállam így járt el, a maratoni sebességmérésnek elnevezett akciót pedig 2014-ben több más európai uniós tagállam is alkalmazta.

Véda Véda

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) az idén azt tűzte ki célul, hogy a lehető legtöbb uniós tagállam csatlakozzon a kezdeményezéshez. Magyarországon április 16-án, jövő csütörtök reggel 6 órától péntek reggel 6 óráig így azokon a helyszíneken fog legfeljebb négy órán keresztül sebességméréseket végezni a rendőrség, ahol azt az állampolgárok indokoltnak tartják - közölte az ezredes.

Óberling József azt mondta, az akció célja, hogy felhívják a figyelmet arra: Európa-szerte a gyorshajtás még mindig a fő baleseti ok, és tudatosítsák a sebességtúllépés veszélyességét. Összesen mintegy 1200 helyszínen mérik majd a sebességet az akció időtartama alatt.

A javaslatok begyűjtésére valamennyi rendőr-főkapitányságon külön e-mail címet hoztak létre, például a fővárosban a speedmarathon@budapest.police.hu címen várják a helyszínmegjelöléseket kedden 10 óráig. A megyékben a Budapest szó helyett az adott megye nevét, több név összetételéből álló megye esetén az első nevet kell feltüntetni. Például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében speedmarathon@szabolcs.police.hu címen várja a rendőrség a javaslatokat.

Az adatokat ezután összesítik és még aznap nyilvánosságra hozzák, hogy pontosan hol lesznek sebességmérések. Az akcióra a javaslatot beküldők közül is meghívnak megyénként 10-10 embert, az ellenőrzések után pedig az eredményeket nyilvánosságra hozzák.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com