Az MSZP klasszikus kampánnyal készül

Az MSZP elnökének közlése szerint az október 2-ai népszavazásra klasszikus kampánnyal készülnek, plakátokkal, szórólapokkal, újságokkal, valamint erőteljes közösségi média megjelenéssel biztatják az embereket arra, ne vegyenek részt a referendumon.mszpMolnár Gyula szombaton, Móron tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, nem értenek egyet a kötelező betelepítési kvótával, a népszavazásnak azonban ebben a formában nincs jogi jelentősége. A referendum eredménye ugyanis nem vonatkozik arra "a körülbelül 1300 regisztrált menekültre, tehát nem illegális bevándorlóra", akik elosztásáról már megszületett a döntés, a későbbi esetleges hasonló európai uniós döntésekre pedig nincs kötelező érvénye - fejtette ki.

A népszavazás kockázatosságára a brit kilépést hozta példaként. Hozzátette: a briteknél is úgy kezdődött, hogy üzentek, egy kicsit belpolitikai célra használták Európa egyébként létező problémáit, majd azt vették észre egy reggel, hogy Anglia kilépett az Európai Unióból. És lehet, hogy ezt Anglia túl fogja élni, de Magyarország egy ilyen lépést nem bírna ki - mondta az MSZP elnöke.

Molnár Gyula bejelentette, hogy bár az otthon maradás mellett érvelnek, azért nem használják a bojkott szót, mert szeptember 3-án megalakul választmányuk és megkezdik kampányukat. Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint ez a népszavazás nem oldja meg a menekültválságot Európában.

Arról is beszélt: a kormány a referendum hatmilliárdos költségét fordíthatná más célokra, például a határoknál szolgáló rendőrök, katonák megfelelő felszereléssel való ellátására. A letelepedési kötvényt vásárlókra utalva a frakcióvezető azt mondta: miközben a kormány jó pénzért beenged orosz, kínai, szír, pakisztáni, iraki valós gazdasági bevándorlókat, gyűlöletet kelt minden Európába indulóval szemben.

Véleménye szerint a letelepedési kötvényekért kapott majdnem nyolcvanmilliárd forintból meg lehetne oldani a humanitárius problémákat és a határvédelmi feladatokat. Tóth Bertalan azt mondta, az MSZP frakciója valós megoldásokra kíván javaslatot adni az őszi parlamenti ülésszakon és látogatást terveznek a röszkei határon is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com