Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Bosch Erzsébet rémálomba illő dolgot élt át a napokban, mikor felhívták, hogy a kislányát a bölcsiből elvitte a gyámügy.

A 20 hónapos gyereket egyenesen a bölcsődéből vitték el, aztán a nőt értesítették, hogy a gyerek ideiglenes elhelyezéssel nevelőotthonba került .- számolt be róla a 24.hu.

Az egyedülálló nő munkásszállón élt 20 hónapos kislányával, az asszony a gyes és a családi pótlék mellett takarításból tartotta fenn magát és gyerekét. Erzsébet nem akart bölcsődébe adni a kislányt, de a családgondozó kérésére mégis megtette, hogy ne legyen belőle gond.

A történtek után a nőt behívták a gyámhivatalba, ahol aláírattak vele egy határozatot.
Ebben az állt, hogy a gyereket azért emelték ki a családból, mert a munkásszállón poloskák vannak, így nem megfelelőek a lakhatás körülményeit. Az is helytelen volt, hogy a nő a téli hidegben elvitte a kis Gabriellát meglátogatni a nevelőszülőnél élő testvérét.

Az anya és Molnár Noémi, az Utcajogász Egyesület tagja iratbetekintés során akart tájékoztatást kapni arról, hogy miért szakították el a gyereket az anyjától.. A hivatali magyarázat szerint „a családgondozó adott jelzést a hivatal felé, lakhatási okokat hoztak fel, és felrótták az anyának, hogy mikor a családok átmeneti otthonában élt a kislánnyal, állítólag konfliktusa volt az ott lakókkal, valamint a családsegítőkkel.”

A Város Mindenkié csoport aktivistái a történtek után a pestszentlőrinci gyámhivatalnál tiltakoztak. Szerintük a magyar hatóságok rutinszerűen emelnek ki gyerekeket a családjukból, csak azért, mert szegények.

"Ezek közül egyik indok sem igazolja a kíméletlen eljárást, de még csak az ideiglenes elhelyezést sem" –jelentette ki Molnár Noémi az Utcajogász Egyesülettől. Arról is beszélt, hogy eddig még ilyet nem tapasztaltak, mert ilyen eljárás csak akkor lehet indokolt, ha bántalmazás vagy közvetlen életveszély áll fenn a gyerekre nézve.
Ebben az esetben azonban egyikről sem volt szó.

Az anyuka az alábbi videóban sírva meséli el, hogy mi történt:

 

Forrás: propeller.hu, 24.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com