BringaMánia a Balaton partján - hatszoros "földkerülés"

Több mint 2500 induló összesen 262 ezer kilométert tett meg a McDonald's BringaMánia Tour de Balatonon a hétvégén.

mdbgA szervezők tájékoztatása szerint a túra évről évre több résztvevőt vonz, a mostani létszám rekord, és az általuk letekert össztáv a Föld kerületének több mint hatszorosa.

Idén is több távon lehetett indulni a balatonföldvári kikötőből, és ide is érkezett vissza a mezőny. Aki teljesen megkerülték a tavat, 206 kilométert teljesített, de volt 146, 86, 32 és kisgyerekeknek 6 kilométeres etap is.

A 86 kilométeres részt vállalta el Benk András, a világelitbe feljutott jégkorong-válogatott csatára is.

"A biciklizés jó levezetés volt a krakkói világbajnokság után. Az pedig külön jó pont, hogy végre a családdal tölthetünk el egy sportos napot. A balatoni tájakon való kerekezést szerintem legalább egyszer minden bringásnak ki kell próbálnia" - mondta a hokis.

Ebben az évben először jótékonysági bringás követek is feltűntek az indulók között, akik "Tekerek, segítek" feliratú pólóban a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány javára gyűjtöttek adományokat. Az így befolyt összeget az Alapítvány a Pécsi Gyermekklinika területén létesülő két családi szoba berendezésére fordítja.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com