Budapest Európa egyik legnépszerűbb úti célja a szállodaszövetség elnöke szerint

Budapest Európa egyik legnépszerűbb úti célja, amiben nagy szerepet játszik az olcsó légitársaságok jelenléte és a sok szórakozási lehetőség - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Niklai Ákost azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a szövetség vasárnap közzétett jelentése szerint az év első öt hónapjában tovább nőtt a magyarországi szállodákban a vendégéjszakák száma és összes bruttó forgalmuk is. Január és május között a magyarországi szállodákban a belföldi vendégéjszakák száma 2,810 millió volt, 8,2 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához mérve, a külföldieké pedig 3,7 százalékkal, 3,761 millióra nőtt.

Budapest1

A szervezet elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ezek előszezoni adatok, az év végére a külföldi és a magyar vendégéjszakák 50-50 százalékot érnek majd el. Idén eddig több külföldi látogatott az országba, és itt tartózkodásuk alatt több pénzt is költöttek.

Az utóbbi annak is a következménye, hogy emelkedtek az árak, ám Niklai Ákos szerint ez "gazdaságilag mindenképpen indokolt", hiszen egyrészt kiváló minőségűek a szolgáltatások, másrészt Budapest még így is a világ egyik legolcsóbb úti célja.

Mint mondta, a magyar főváros különösen a fiatalok körében népszerű, akik szívesen keresik fel például a romkocsmákat, míg mások a fürdőket kedvelik. A Nagy-Britanniából, Kínából, Izraelből érkező turistákat illetően például nagy jelentősége van a közvetlen légi járatoknak, az olcsó légitársaságok jelenlétének - emelte ki.

Míg a külföldiek elsősorban Budapestre, addig a magyarok főként vidékre mennek üdülni, wellness- és gyógyszállókba - mondta.

A régiók közül a balatoni mellett nagyon jól teljesített Észak-Magyarország és Dél-Alföld is, a Tisza-tónál volt ugyan egy kis visszaesés, de ott nyáron van a szezon - fűzte hozzá Niklai Ákos.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com