Budapesti diákok nyerték a Túl az első X-en! középiskolai vetélkedő döntőjét

A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium "Nightingale" nevű csapata nyerte meg a "Túl az első X-en - Tehetsz a jövődért, válassz!" elnevezésű középiskolai vetélkedő országos döntőjét - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán az MTI-vel.
Az idei tanévben indította útnak második alkalommal nagyszabású középiskolai vetélkedőjét az NVI és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, és kiemelten a választások jelentőségét. A versenyre 14-18 éves diákok neveztek, négyfős csapatokat alkotva. Összesen 110 csapat, vagyis 440 diák küldte el jelentkezési lapját a megadott határidő lejártáig.

Az első, iskolai fordulóban novemberben a diákoknak a demokratikus intézményekre vonatkozó lexikális tudásukról kellett számot adniuk. A helyi selejtezők eredményeként 58 csapat jutott tovább a márciusi, regionális elődöntőkbe. Szerdán tartották az országos döntőt, amelyen tíz csapat mérte össze tudását, a diákoknak szóbeli és írásbeli feladatokban kellett számot adniuk tudásukról. Először bemutatták előzetesen elkészített, választással kapcsolatos prezentációjukat, azután a választási és az európai uniós ismeretekre fókuszáló írásbeli tesztet töltöttek ki.


A csapatok vitafeladatban és fogalommeghatározásban is próbára tették tudásukat. A versenyen a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium "Nightingale" nevű csapata ért el első helyezést. A csapattagok értékes tárgynyereményt kaptak, valamint strasbourgi utazást nyertek iskolájuk részére az Euroscola játék 2017-es őszi fordulójára, az Európai Parlament székhelyére.


A második a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola "Választók" nevű csapata lett. A harmadik helyezett a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium "Cenzus" nevű csapata. A tervek szerint legközelebb 2019-ben hirdetik meg a vetélkedőt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeri a férfit?

Ismeri a férfit?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

Elismerték a bátorságukat

Elismerték a bátorságukat

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Bátorságért Érdemjelet adományozott Zsoldos Máté főtörzsőrmesternek, Kaszásdűlő körzeti megbízottjának és Pintér Virág őrmesternek, a III. Kerületi Rendőrkapitányság járőrének.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Nem igaz!

Nem igaz!

Ne hagyja, hogy félrevezessék a közösségi oldalakon terjengő valótlan hírek!

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

Lakatlan házba tört be két férfi Békésen.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

Újabb gyógycipős ügy végére került pont

Újabb gyógycipős ügy végére került pont

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság is befejezte azt a nyomozást, ami költségvetési csalás miatt indult olyan orvosokkal és cégvezetőkkel szemben, akik valótlan adatokat felhasználva megkárosították a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK).

Amikor a B terv sem jön be

Amikor a B terv sem jön be

Egy bajai nő egy héten keresztül rendszeresen lopott az egyik ruhaüzletből, de végül lebukott.

http://ujhazak.com