Ároktői banda - Elsőfokú ítélet januárban várható

Az ároktői banda ügyében január 6-án hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék - jelentette be az ügyben eljáró tanács elnöke a büntetőper csütörtöki tárgyalásán.

arokto_2A csütörtöki tárgyaláson iratismertetés és öt vádlott utolsó szó jogán előadott védekezése várható. Január 6-án délelőtt a hatodik vádlott is szólhat az utolsó szó jogán, majd aznap kora délután kihirdeti elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék.

A vád szerint a hat büntetett előéletű, jobbára szoros családi kapcsolatban álló férfi 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt éjszaka, maszkban idős emberekre otthonukban, és súlyosan bántalmazta, megkötözte őket, hogy értékeiket megszerezze.

A 70-80 éves sértettek a támadások után órákig vagy akár fél napig is megkötözve feküdtek, betömött szájjal fuldokolva, esetenként bordatöréssel, mire felfedezték és kiszabadították őket.
A bűncselekmény-sorozatnak két halálos áldozata volt.

Az ügyész korábban a hat vádlott közül ötre nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés, számos minősített rablás, testi sértés, személyi szabadság megsértése és más súlyos bűncselekmények miatt tényleges életfogytiglant kért. A védelem viszont felmentést, vagy legalábbis az ügyészi indítványnál jóval enyhébb büntetést látna indokoltnak, a vádlottak többsége tagad, de vannak, akik magukra és társaikra terhelő vallomásokat is tettek.

A vádlottak közül már tavasszal többnél is megszűnt az előzetes letartóztatás és helyette házi őrizetet kellett elrendelni, mert lejárt az előzetes letartóztatás törvényben rögzített akkor még négyéves felső határa. Az elhúzódó eljárás miatt parlamenti képviselők felvetésére nyáron vizsgálat indult, mely elsősorban a késlekedő szakértőket okolta.

Októberben két vádlott megszökött házi őrizetéből, de napokon belül kézre kerítették őket Svájcban, ezután előzetes letartóztatásba kerültek, amikor pedig novemberben a törvény erejénél fogva újabb vádlott előzetes letartóztatása szűnt volna meg, a parlament módosította a szabályokat, így a kiemelkedően súlyos, elsősorban élet elleni bűncselekmények elkövetőinél már nincs felső határa az előzetes letartóztatásnak. Jelenleg mind a hat vádlott előzetes letartóztatásban van.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com