Egy hajléktalan halála és kifosztása miatt ítéltek el egy szegedi párt

Egy hajléktalan halála és kifosztása miatt ítélt egy férfit és egy nőt hét, illetve négy év börtönbüntetésre első fokon a Szegedi Törvényszék kedden.

bírói kalapácsA bíróság halált okozó testi sértés és kifosztás bűntettében, valamint készpénz-helyettesítő eszközzel való visszaélés és közokirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek az elsőrendű vádlott férfit. A nőt kifosztás bűntettének kísérlete, valamint halált okozó testi sértés bűntette miatt mint bűnsegédet marasztalta el a törvényszék. A vádlottak a büntetés kétharmadának letöltése után helyezhetők feltételesen szabadlábra.

A vádlottak 2012. július 12-én italoztak, majd másnap hajnalban hazafelé indultak, amikor meglátták a szegedi Kemes utcában egy padon részegen alvó férfit. A vádlottak elhatározták, hogy a védekezésre képtelen állapotban lévő sértettől elveszik értéktárgyait. A másodrendű vádlott nő kutakodni kezdett a sértett zsebeiben, míg figyelte, jön-e valaki. A sértett azonban fölébredt, ezért az elsőrendű vádlott bántalmazni kezdte. A szakértői vélemény szerint legalább tizenhétszer ütötte és rúgta meg.

Az ütlegelést a vádlott csak akkor hagyta abba, amikor a sértett magatehetetlen állapotba került. A vádlottak magára hagyták a kritikus állapotban lévő férfit. A sértett a szakszerű orvosi ellátás ellenére meghalt.

Az elsőrendű vádlott 2011 nyarán egy másik hasonló bűncselekményt is elkövetett, egy ugyancsak padon alvó embertől eltulajdonított egy nyakláncot és egy övtáskát a benne lévő okiratokkal és 100 ezer forint készpénzzel.
A vádlottak felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com