Fekete sereg - Százmilliós kártalanítás az ártatlanul bebörtönzött áldozatnak

Százmillió forintos kártalanítást ítélt meg a fekete sereg néven ismertté vált banda egyik, évekre ártatlanul bebörtönzött áldozatának a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.

szaA fővárosban motelt, éttermet üzemeltető Szántai Attilára 2000 végén szabadították rá a fekete sereget a bűnözőkkel együttműködő rendőrök. Őt és családját hónapokon át védelmi pénzért zsarolták, fenyegették, bántalmazták, mígnem Szántai Attila jogszerűen tartott fegyverével a saját otthonánál rálőtt támadóira, akik közül egy meghalt, egy életveszélyesen megsebesült.

Ezután Szántai Attilát ítélték jogerősen 13 év fegyházra, ráadásul bandatagok közé zárták, akiktől további súlyos bántalmazásokat kellett elszenvednie, miközben a családját továbbra is fenyegették. Időközben a Szántai Attila sérelmére elkövetett cselekményeket másik eljárásban jogerős ítélet állapította meg, és a bíróság az ellene fellépő bandatagok közül több embert jogerősen elítélt.

Szántai Attila 6 év 9 hónap után került szabadlábra, és 2012-ben mentették fel jogerősen a vádak alól.

A megpróbáltatások során maradandó egészségromlást elszenvedő, láthatóan súlyosan megrendült egészségi állapotban érkezett a polgári per csütörtöki tárgyalására, ahol az ítélőtábla jogerősen százmillió forint nem vagyoni kártalanítás megfizetésére kötelezte az alperes magyar államot.

A tábla szóbeli indoklásában elmondta, hogy az emberi élet az alaptörvény szerint is a legfontosabb érték, "nincs ára", nincs olyan kártérítés, amely alkalmas lenne arra, hogy az ebben az ügyben bekövetkezett hátrányokat kompenzálná, az elvett éveket, a tönkretett életet nem lehet kárpótolni.

Az első fokon megítélt 80 millió forintos nem vagyoni kártalanítás 100 millióra emelésévek kapcsolatban a tábla tanácselnöke megjegyezte: a kártalanítás összegének meghatározásánál szempont volt az is, hogy kellő visszatartó erő legyen a hasonló esetek megelőzése érdekében.

A szóbeli indoklás kitért arra, hogy a felperes majdnem hét évet töltött a legszigorúbb büntetés-végrehajtási intézetben, a szabadságelvonás kirívó mértékű volt, az okozott hátrányok pedig életre szólóak.
A vagyoni kártalanításról ugyanakkor a tábla úgy döntött: bár kétségtelenül voltak ilyen károk, összegszerűségüket a perben nem sikerült bizonyítani.

Jován László ügyvéd - aki a férfi ügyét felkarolta, amikor már évek óta ártatlanul ült a fegyházban - a csütörtöki tárgyaláson többek között arra hívta fel a figyelmet: Szántai Attila alacsony sorból küzdötte fel magát, felszolgálóként kezdte és a saját erejéből lett egy kis szálló vezetője Sashalmon. Eltartotta, nevelte négy gyermekét, soha nem került összeütközésbe a törvénnyel.

Amikor viszont bűnözők támadták meg, és arra kényszerült, hogy maga próbálja megvédeni a saját és a családja életét, az állam nem sietett a segítségére, sőt... A csaknem egy évtizedes kálvária során olyan borzalmakat kellett elszenvednie, amilyeneket a legtöbb ember még filmekből sem ismer. Az események kezdetén még életerős férfi ma bottal járó, megtört ember, egy roncs, aki rendszeres ideggyógyászati kezelésre jár, magáról is alig tud gondoskodni, nemhogy a családjáról - sorolta az ügyvéd. Azt is elmondta, hogy miközben Szántai Attilát a börtönben bántalmazták a bandatagok, kint lévő családja, gyermekei is sorozatosan kapták az életveszélyes fenyegetéseket.

Szántai Attila összességében több száz milliós vagyoni és nem vagyoni kártalanítási igényével kapcsolatban az eljárás során az ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen, az állam által okozott szenvedésnek, szabadságelvonásnak, jogtiprásnak ára kell, hogy legyen. Emlékeztetett arra is, hogy néhány éve például az UD Zrt.-nek a Belügyminisztérium egy perbeli egyezséggel jóval több mint kétszázmillió forintot fizetett a cég jó hírének megsértése miatt.

Jován László az MTI érdeklődésére az állami szervek hozzáállásáról elmondta ugyanakkor azt is: személyesen Polt Péter legfőbb ügyész írt bocsánatkérő levelet Szántai Attilának és legfőbb ügyészi utasítást adott ki a hasonló esetek megelőzése érdekében. Az ügyvéd elmondta azt is: ügyfelének némi segítséget jelentett, hogy a polgári per során korábban már az állam mintegy előlegként teljesítette a követelés egy részét, ami hasonló ügyekben nem tekinthető szokásos eljárásnak.

A fekete sereg ügyében a több mint egy évtizeddel ezelőtt elkövetett cselekmények, védelmi pénzek szedése, tartozásbehajtás, erőszakos bűncselekmények és fegyveres leszámolások miatt folyt büntetőeljárás többtucatnyi vádlott ellen. A bíróság a házi őrizetből külföldre menekülő Magyar Róbertet tényleges életfogytiglanra, több társát pedig tíz évet meghaladó szabadságvesztésre ítélte 2012-ben.

Az eljárások adatai szerint a fekete sereg akár több száz embert is tudott mozgósítani az alvilági erődemonstrációk során, a vádlottak között volt egy szerb férfi - akit a kecskeméti maffiaperben is elítéltek - és két ügyvéd is. Több vádlott ötször, tízszer, egy pedig tizenhétszer állt már bíróság előtt.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com