Gázolajlopásra szakosodott bandát értek tetten a rendőrök

A magyarországi autópályák mentén tevékenykedő, gázolajlopásokra szakosodott háromtagú bandát értek tetten a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Készenléti Rendőrség speciális egységeinek közreműködésével. Az ügyben szombaton tartott sajtótájékoztatót Egerben Petrovics András ezredes, a rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

Tavasz óta több, üzemanyaglopásról szóló bejelentést is kaptak magyar, szlovák, ukrán és román kamionsofőröktől az M3-as autópálya által érintett Heves megyei települések rendőrkapitányságai - mondta el. A nyomozás akkor nem vezetett eredményre, így nyár végén megyei hatáskörbe vonták az ügyet. Feltételezték, hogy azonos az elkövetői kör: éjszakánként a parkolókban álló kamionok, teherjárművek üzemanyagtartályát feltörve szivattyúzták át a gázolajat.
Rövidesen "a képbe került" egy háromtagú budapesti társaság - közölte Petrovics András.

rendőrség-bűnügy3A három férfi az eddigi adatok szerint évek óta járta éjszakánként a Budapesttől 100-150 kilométeres távolságra lévő autópálya-pihenőket, és több száz alkalommal loptak gázolajat. Egyikük személyautójával néhány száz méterrel a kiszemelt helyszín előtt megállt, és figyelte a gépjárműforgalmat. Eközben a banda többi tagja speciálisan erre a célra átalakított kis tehergépkocsijával leparkolt a kiszemelt kamion mellett - melynek sofőrje általában a fülkében aludt -, majd szivattyúk és csövek segítségével átfejtette a járműben elrejtve kialakított csaknem ezerliteres tartályba az üzemanyagot, alkalmanként 500-600 litert. A csendes szivattyú percenként 50 litert pumpált át, így alkalmanként alig negyedóra alatt, feltűnés nélkül végeztek a lopással.

A nyomozók november 14-én a hajnali órákban egy dunaújvárosi ipartelepen érték tetten a bandát. A vizsgálat során kiderült, hogy egy szigetszentmiklósi telephelyen tárolták a lopott üzemanyagot, amelyet magánszemélyeknek és kisebb árufuvarozó vállalkozásoknak értékesítették, literenként 300 forintért. A társaság telephelyén és a gyanúsítottak lakásaiban megtartott házkutatás során több, az üzemanyag tárolására használt tartályt, szivattyúkat, valamint - a bűncselekményekkel okozott kár megtérüléséért - a speciálisan átalakított tehergépjárművön túl két nagy értékű személygépkocsit is lefoglaltak a rendőrök.

Petrovics András elmondta, hogy egyelőre 19 bűncselekménnyel gyanúsítják a Pest, Heves, Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyében garázdálkodó bandát. Az Egri Járásbíróság pénteken elrendelte a társaság két tagjának előzetes letartóztatását. Harmadik társuk - tekintettel arra, hogy részleges beismerő vallomást tett - házi őrizetbe került.

forrás:MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com