Gyorsított eljárásban elítélték G. Fodor Gábor támadóját

Gyorsított eljárásban hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte az ügyészség a G. Fodor Gáborra, a 888.hu internetes portál főszerkesztőjére támadó férfit.

G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány igazgatója maga számolt be a szeptember 16-án történt esetről. Úgy fogalmazott, hogy "egy ruhásszekrény méretű izomagy" kötött bele az Eurocenter parkolójában.

image

Azt írta, keresi a választ a miértekre: "hogy fordulhat elő ilyen". G. Fodor Gábor kiemelte: "ami történt, nem eltántorít, hanem megerősít abban, hogy mi itt a 888-nál jó úton járunk. Az a küldetésünk, hogy egyenesen beszéljünk". Hozzátette: "ennél sokkal nagyobb áldozatot is vállalnék azért, hogy kimondjam az igazságot".

A Fővárosi Főügyészség szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: szeptember 16-án egy III. kerületi bevásárlóközpont parkolójában az internetes portál főszerkesztője egy kolléganőjével együtt ment gyalog munkahelye felé.

A férfi utánuk eredt és a sértettet egy, a hozzá kapcsolható internetes oldalon korábban megjelent cikk miatt trágár szavakkal illette, majd hátulról tenyérrel fejen ütötte. A sértett ekkor közölte a támadóval, hogy fel fogja jelenteni a rendőrségen, aki ennek ellenére a szitkozódást tovább folytatta, majd még egyszer hátulról, tenyérrel fejen ütötte, illetve egy alkalommal leköpte a sértettet.

Az 57 éves férfit gyorsított eljárásban állították bíróság elé. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki garázdaság és becsületsértés vétségében, és ezért 6 hónap, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős - olvasható az ügyészségi közleményben.

MTI

Hozzászólások

Rendzavarás történt egy bírósági ítélethirdetésen Szegeden

Rendzavarás történt egy bírósági ítélethirdetésen Szegeden

Rendzavarás történt egy fegyveres rablás ügyében tartott per ítélethirdetésén csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t. Juhászné Prágai Erika köz...

Börtönbüntetést kért a gyerekekre éles lőfegyverrel támadó vagyonőrre az ügyészség

Börtönbüntetést kért a gyerekekre éles lőfegyverrel támadó vagyonőrre az ügyészség

Éles lőfegyverrel támadt két diákra egy vagyonőr még februárban Lőrinciben, ellene végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Gyöngyösi Járási Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei f...

Milliókat lopott idős emberektől két budapesti nő, vádat emeltek ellenük

Milliókat lopott idős emberektől két budapesti nő, vádat emeltek ellenük

Többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt vádat emeltek két budapesti nő ellen. Tavaly szeptembertől novemberig összesen több mint hatmillió forint értékben károsítot...

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Elgázoltak és cserbenhagytak egy gyalogost Enying térségében szerdán, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a 64-...

A tököli rabkórházba szállíthatják át az elkövetőt

A tököli rabkórházba szállíthatják át az elkövetőt

Stabil a szerda reggeli bőnyi lövöldözés elkövetőjének állapota, a férfit a rendőrséggel és az ügyészséggel való egyeztetés után még csütörtökön átszállíthatják a tököli rabkórházba - közölte az MTI é...

Ittasan okozott halálos balesetet egy rendőr Borsodban

Ittasan okozott halálos balesetet egy rendőr Borsodban

Egy rendőr ellen indított nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség, a próbaidős őrmester ittasan vezette autóját, balesetet okozott, a kocsi utasa pedig a helyszínen meghalt - közölte a vádhat...

Meghalt a légpuskával meglőtt oldi csecsemő

Meghalt a légpuskával meglőtt oldi csecsemő

Meghalt a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján kedd délután az a 11 hónapos csecsemő, akit apja légpuskával sebesített meg a baranyai Old községben a napokban - tájékoztatta az intézmén...

Lövöldözés volt Bőnyben

Lövöldözés volt Bőnyben

Bőny, 2016. október 26. A sérült elkövetőt viszi el egy mentőautó rendőri kísérettel 2016. október 26-án Bőny főutcáján, a szabadság úton, ahol lövöldözés volt. MTI Fotó: Krizsán Csaba MTI...

Sajtóinformációk: lövöldözés volt Bőnyben, nagy a készültség

Sajtóinformációk: lövöldözés volt Bőnyben, nagy a készültség

Sajtóinformációk szerint lövöldözés volt szerda reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben, rendőrök is érintettek, a hatóságok egyelőre nem adtak tájékoztatást. Az MTI úgy értesült, hogy a lövöldöz...

Csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el

Csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el

Főként csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV szerdán az MTI-vel. A közleményben kifejtették, a Kecske...

http://ujhazak.com