Illegális bevándorlás – Átadták a szerb hatóságoknak a királyhalmi dulakodás négy résztvevőjét

Átadta a szerb hatóságoknak a magyar rendőrség kedd hajnalban azt az afgán férfit és három társát, akik összefüggésbe hozhatók a hétfőre virradóra a vajdasági Királyhalmon történt dulakodással, amelyben egy szintén afgán férfi meghalt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

A magyar-szerb határon Ásotthalommal átellenben lévő településen, Királyhalmon hétfőre virradóra határsértők két csoportja között dulakodás alakult ki, amelyben egy afgán férfi meghalt, ketten pedig megsérültek. Az incidens egy királyhalmi gyümölcsösben történt, néhány száz méterre a helyi temetőtől.

Hatarorseg-hatarrendeszet(430x286)(3)

Szenti Szabolcs közölte, a magyar rendőrség hétfő hajnalban értesült arról, hogy emberölést követtek el Szerbiában. A rendőrök a zöldhatáron elfogtak egy férfit, akinek nyolc napon belül gyógyuló sérülései voltak, ezért intézkedtek az orvosi ellátásáról. A férfival három nő is volt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az esetről azonnal értesítette a Szabadkai Rendőrségi Igazgatóságot és a Szabadkai Regionális Határrendészeti Központot. A lakosság szubjektív biztonságérzetének fenntartása érdekében pedig haladéktalanul megerősítették Ásotthalom külterületén a járőrszolgálatot.

A magyar és a szerbiai rendőrség soron kívüli, határ menti találkozó keretében cserélt információt. Az egyeztetés során felmerült, hogy a zöldhatáron elfogott férfi és három társa összefüggésbe hozható a Szerbiában történt bűncselekménnyel. A négy határsértőt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kedd hajnalban a tompai határátkelőhelyen átadta a szerbiai hatóságnak – tudatta az őrnagy.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com