• 2 ℃ / 15 ℃

Mégis előzetes letartóztatásban maradnak a Quaestor-ügy gyanúsítottjai

Mégis előzetes letartóztatásban marad a Quaestor-ügy három gyanúsítottja, mert a Fővárosi Törvényszék kedden másodfokon, jogerősen megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi, házi őrizetet elrendelő végzését - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Bagoly Bettina tájékoztatása szerint a törvényszék az ügyészség fellebbezésének helyt adva, annak indokaival egyetértve változtatta meg az elsőfokú bíróság döntését és fenntartotta mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását.

quaestor

Közölte azt is, ugyancsak ügyészségi indítvány alapján a bíróság meghosszabbította az előzetes letartóztatás idejét december 29-éig.

A törvényszék indoklása szerint továbbra is fennállnak a legszigorúbb kényszerintézkedést megalapozó okok, így a bizonyítás megnehezítésének, valamint a szökésnek és az elrejtőzésnek a veszélye.

Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán szüntette meg a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását, ám mivel a végzés ellen az ügyészség fellebbezett, a gyanúsítottak a másodfokú, jogerős döntésig sem mehettek haza.

A Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását március 29-én rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság, a döntést később a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta.

A jegybank március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki a céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forintnyi fiktív kibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.

Az ügyben a nyomozás március 11-én indult el.

MTI

Hozzászólások


Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Benzinkutakról rabolt, majd öngyilkos lett egy férfi Székesfehérvár közelében

Benzinkutakról rabolt, majd öngyilkos lett egy férfi Székesfehérvár közelében

Négy benzinkutat rabolt ki csütörtök hajnalban egy férfi, majd menekülése közben balesetet szenvedett, végül öngyilkosságot követett el.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Misebort csapoltak, templomokat fosztogattak

Misebort csapoltak, templomokat fosztogattak

Tíz templomba törtek be az elmúlt két hétben ismeretlen tettesek

Rendzavarás történt egy bírósági ítélethirdetésen Szegeden

Rendzavarás történt egy bírósági ítélethirdetésen Szegeden

Rendzavarás történt egy fegyveres rablás ügyében tartott per ítélethirdetésén csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t. Juhászné Prágai Erika köz...

Börtönbüntetést kért a gyerekekre éles lőfegyverrel támadó vagyonőrre az ügyészség

Börtönbüntetést kért a gyerekekre éles lőfegyverrel támadó vagyonőrre az ügyészség

Éles lőfegyverrel támadt két diákra egy vagyonőr még februárban Lőrinciben, ellene végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Gyöngyösi Járási Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei f...


Milliókat lopott idős emberektől két budapesti nő, vádat emeltek ellenük

Milliókat lopott idős emberektől két budapesti nő, vádat emeltek ellenük

Többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt vádat emeltek két budapesti nő ellen. Tavaly szeptembertől novemberig összesen több mint hatmillió forint értékben károsítot...

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Elgázoltak és cserbenhagytak egy gyalogost Enying térségében szerdán, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a 64-...

A tököli rabkórházba szállíthatják át az elkövetőt

A tököli rabkórházba szállíthatják át az elkövetőt

Stabil a szerda reggeli bőnyi lövöldözés elkövetőjének állapota, a férfit a rendőrséggel és az ügyészséggel való egyeztetés után még csütörtökön átszállíthatják a tököli rabkórházba - közölte az MTI é...

Ittasan okozott halálos balesetet egy rendőr Borsodban

Ittasan okozott halálos balesetet egy rendőr Borsodban

Egy rendőr ellen indított nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség, a próbaidős őrmester ittasan vezette autóját, balesetet okozott, a kocsi utasa pedig a helyszínen meghalt - közölte a vádhat...

http://ujhazak.com