Megkezdődött a pécsi egyetemista támadójának pere Kaposváron

A nyilvánosság kizárásával szerdán megkezdődött a pécsi egyetemista támadójának pere a Kaposvári Járásbíróságon.


bírói kalapácsTarr József tanácsvezető bíró - helyt adva a sértetti képviselő írásban benyújtott és a bíróság előtt szóban is megerősített indítványának -, elmondta: az eljárás során olyan tények kerülnek a bíróság elé, amelyek nagymértékben sértik az emberi méltóságot, ezért "erkölcsi okokból" rendelt el zárt tárgyalást.


Az ügyészség erőszakos közösüléssel, kifosztással, súlyos testi sértéssel és személyi szabadság megsértésével vádolta meg a 23 éves Ny. Zoltánt.


Az ügy sértettje - egy 20 éves pécsi egyetemista lány - nem jelent meg a tárgyaláson. A tanácsvezető bíró közlése szerint a sértett távolmaradását írásban előzetesen jelezte jogi képviselője.


A két napra kitűzött tárgyalás első napján a bíróság a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlottat és tanúkat hallgat meg, a második napra tanúk mellett szakértőket is beidézett.


Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője a zárt tárgyalás megkezdése után a több mint 20 újságírónak, illetve operatőrnek elmondta: a két tárgyalási napon 8-10 tanút és több szakértőt is meghallgat a bíróság, Határozatot azonban nagy valószínűséggel még nem hoz.


A szóvivő nem tudta megmondani, hogy a végig zárt tárgyalás mikor folytatódik, azt viszont jelezte, hogy az ítélethirdetés nyilvános lesz, kivéve az indoklásnak azon részét, amely miatt a bíróság elrendelte a zárt tárgyalást.


Az MTI korában beszámolt arról, hogy az április 5-én megtámadott egyetemista apja közleményt adott ki, amelyből kiderült, hogy lányát, aki a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan gyalog indult haza hajnalban, az utcán támadás érte. Lánya személyes kérését tiszteletben tartva az apa arról is tájékoztatott, hogy a család akkor először és utoljára nyilatkozott a témáról, egyben kérte, hogy a média tanúsítson önmérsékletet.


A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ nagy erőkkel kereste a támadót, aki kilenc nappal a történtek után maga jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A támadó büntetett előéletű.


A büntetőügyet azért tárgyalják Kaposváron, mert a megtámadott lány édesanyja a Pécsi Törvényszéken bíró, emiatt a Pécsi Járásbíróság elfogultságot jelentett be. Az ügy tárgyalására a Pécsi Táblabíróság jelölte ki a Kaposvári Járásbíróságot. Amennyiben az első fokon meghozott határozat nem lesz jogerős, a Kaposvári Törvényszék hoz jogerős ítéletet.


MTI



Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com