Őrizetbe vették a Tiszaföldvár közelében történt halálos baleset okozóját

Közúti baleset gondatlan okozásának és ittas állapotban elkövetett járművezetés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint a szombaton két halálos áldozattal járó balesetet okozta Tiszaföldvár közelében - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap MTI-vel.

bilincskSzabó Zoltán tájékoztatása szerint a 22 éves kecskeméti férfi a 442-es úton Tiszaföldvár irányából Martfű felé haladt autójával, amikor az egyenes útszakaszon elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a szemközti sávba és frontálisan összeütközött az ott szabályosan közlekedő személygépkocsival. A vétlen gépjármű egyik utasa – egy nő - a helyszínen, annak vezetője – egy férfi - a kórházban életét vesztette.

 

Az MTI információi szerint a balesetben a szabályosan közlekedő autó utasa, egy 27 éves debreceni nő és a járművet vezető 28 éves debreceni férfi hunyt el. A gépkocsiban utazó négy ember közül egy nőt mentőhelikopter vitt a szegedi kórházba, ő jelenleg is kómában van.

A karambolban a két halálos áldozat mellett négyen sérültek meg: hárman súlyosan, illetve életveszélyesen, a balesetet okozó férfi könnyebben.

A balesetet megelőzően az ütközés okozó jármű vezetője lenyúlt mobiltelefonjáért, eközben az autó egyik kereke lecsúszott az úttestről, ettől megijedve a sofőr visszarántotta a kormányt, de elvesztette uralmát a jármű felett, így következett be az ütközés.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com