Őssejt-per

2007-ben jött létre az a cég, melynek emberi őssejtek értékesítése és terápiára alkalmazása volt a célja. A büntetőper szerdán kezdődik.


ossejt


A vádlottak valótlan tájékoztatást adtak a kezelésről: a korábbiaknál gyorsabban, sőt mellékhatások nélkül kezelik a gyógyíthatatlannak tartott betegségeket. A vád úgy tartja, ennek nincs valós, tudományos alapja.A kezelésekhez őssejteket is be kellett szerezniük. Ezt úgy érték el, hogy kórházakkal kötöttek megállapodást, mely szerint a szülészeti osztályokon végzett terhességmegszakításokból kapnak alapanyagot, úgynevezett abortumokat. Ez meg is valósult, egy év alatt több, mint 200 ilyen anyagot kaptak, melyből előállították a betegségek kezelésére szánt adagokat.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács nem adott engedélyt a terápiás felhasználásra, arra hivatkozva, hogy csupán olyan klinikai kutatásokat támogatnak, melyek nem csak szakmailag, jogilag, de etikailag is elfogadhatóak. Terápiára, bár többször beadták kérelmüket, nem kaptak engedélyt, mégis kezelték betegeiket már 2007-ben.
Az ügyészség bizonyította, hogy a vádlottak tudtak arról, hogy a kérelmüket megtagadták, így haszonszerzés céljából eladott termékeik és az a hazugság, hogy biztosan mellékhatás mentes a kezelés, súlyos vétségnek számít. Az átvert betegek állítólag esetenként több millió forintot, több tízezer dollárt is fizettek a kezelésekért!

A HVG információi szerint egy magyar, egy ukrán és egy amerikai állampolgárságú személyt tartóztatott le a rendőrség 2009-ben, amint éppen őssejt beültetést hajtottak végre: engedély nélkül. Szerdán ők állnak bíróság elé, valamint 6 másik vádlott, akik ellen csalásért emeltek vádat.
Kevesen gondolnánk, hogy ilyen, megbízhatónak tűnő esetekben is számíthatunk csalásra. Vannak interneten olyan oldalak, ahol ellenőrizni lehet egy cég valósságát, korábbi működését, de kinek jutna eszébe, amikor egy szerette életéről van szó? Vagy, ha tudjuk is, hogy nem valós a cég, de azt ajánlják, hogy megmentik, aki beteg...?

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com