Prostikat zsaroltak helypénz fizetés miatt - a TEK lecsapott (videóval)

4 autóval 15-20 erős testalkatú férfi érkezett a kurvákhoz, hogy helypénzt szedjenek tőlük.  A helypénz 20 ezer forint volt, de nem előre, hanem visszamenőleg 1 hónapot is kértek az egyik "dolgozó" prosti nőtől. Az egyik nőt a nemfizetés miatt bántalmazták is, majd elmenekültek a helyszínről - áll a rendőrségi közleményben.

zsarolas_v._ker.2_0Részletesen: A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást L. Ottó László 44 éves és N. Arnold 25 éves budapesti lakosok ellen.

2013. augusztus 2-án 0 óra 40 perc körüli időben a Budapest V., Eötvös téren feltehetően prostitúciós tevékenységet folytató nők mellett négy személygépkocsi megállt, az autókból 15-20 erős testalkatú férfi kiszállt.



Az egyik nővel közölték, hogy egy hónapra visszamenőleg napi 20.000 forintot kell fizetnie helypénzként. A nő kijelentette, hogy erre nem hajlandó, ezért az egyik ismeretlen férfi bántalmazta. A nő társai megpróbáltak segíteni, de a támadók egy fegyverrel, vagy annak utánzatával fenyegetőzve nyomatékosították követelésüket, majd visszaülve autóikba nagy sebességgel elhagyták a helyszínt.

A bűncselekmény tudomásra jutását követően bevezetett rendőri intézkedések eredményeként az V. kerületi nyomozók beazonosították a társaság két tagját. Tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők fegyverrel rendelkeztek, ezért az elfogást a Terrorelhárítási Központ bevetési egységének közreműködésével hajtották végre 2013. szeptember 10-én. A fővárosi lakásukon elfogott gyanúsítottakat előállították az V. kerületi rendőrkapitányságra.

L. Ottó Lászlót őrizetbe vették, egyben kezdeményezik előzetes letartóztatását. Társa, N. Arnold az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

A további eljárást a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Forrás: Police.hu

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com