Rendőrgázolás - Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyész

Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészég a Szegedi Törvényszéken kedden arra az osztrák férfira, aki a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt.

Az ügyészség a 36 esztendős férfit hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. Nagy Csaba ügyész perbeszédében azt mondta, hogy a vádlott hidegvérrel, szándékosan ölte meg a vele szemben intézkedő rendőrjárőrt. A vádhatóság szerint a vádlott Hummer terepjárójával három másik járművel konvojban a 43-as úton a nagylaki átkelő felől Makó irányába tartott, és megpróbált leszorítani az útról egy traffipaxos rendőrautót. A rendőr segítséget kért két motoros rendőrjárőrtől, ők igyekeztek megállítani a Hummert. A vádlott az egyik megkülönböztető jelzést használó motorost is megkísérelte leszorítani, neki is ütközött terepjárójával a rendőr járművének.

bírói kalapácsA rendőrjárőr célzott lövéseket adott le a terepjáró kerekeire. A járőr társa, Kenéz Imre Apátfalva belterületén - hogy megállásra bírja a férfit - motorkerékpárjával keresztbe állt a terepjáró előtt. A vádlott előbb megállt, majd egy hirtelen gázadással fellökte az előtte álló motorkerékpárt, a jármű mögött álló Kenéz Imre megpróbált menekülni, de a férfi elgázolta a járőrt, akinek esélye sem volt a menekülésre. A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A vádlottat az áldozat járőrtársa próbálta megfékezni, a férfi azonban késsel támadt rá, majd igyekezett megszerezni a sérült rendőr fegyverét is. A vádlottat végül - csaknem negyedóra alatt - egy civil közreműködésével sikerült legyűrni, a rendőr többször is használta fegyverét, ennek következtében a férfi súlyosan megsérült.

Joó Attila tanácsvezető bíró az iratismertetés során közölte, hogy a vádlott autójában egy táskában - a kábítószer-kereső kutya jelzése szerint - korábban drog lehetett, a szakértői vélemény szerint a férfi vérében azonban csak az ellátása során kapott gyógyszerekből származó ópiátmaradványokat találtak. A vádlott az európai bűnügyi nyilvántartás szerint 1993 novembere és 2010 márciusa között Ausztriában és Németországban tizenötször volt büntetve erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt. Egy ausztriai bűncselekmény miatt az eset idején is feltételesen volt szabadlábon. A tárgyalás Buza János ügyvéd védőbeszédével folytatódik, az ügyben csütörtökön hirdet ítéletet a bíróság.
forrás:MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com