Rendőri vezetők pere - Tanú: parancsnoki döntésre nem indult fegyelmi a 2006-os események miatt

Hónapokig parancsnoki döntés miatt nem indult fegyelmi eljárás a 2006. őszi rendőri intézkedések miatt - mondta egy tanú a volt rendőri vezetők ellen folyó büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken kedden.

1244543766birosag468

Az egyik vádpont szerint Dobozi József dandártábornok, a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője felelős azért, mert nem indultak meg rendőrök ellen a szükséges fegyelmi eljárások a 2006 őszi eseményekkel kapcsolatban.
A Rebisz fegyelmi alosztályának vezetője kedden tanúként azt mondta: a szokásos eljárás az volt, hogy ha a katonai ügyészség meggyanúsított egy rendőrt, akkor a rendőrség fegyelmit indított ellene, amelyet nyomban fel is függesztett, majd a büntetőeljárás kimenetelétől függően zárt le. A 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban azonban eltért ettől a gyakorlattól a Rebisz; amikor ősszel a katonai ügyészség több intézkedő rendőrt meggyanúsított, még nem indult fegyelmi eljárás, csak akkor, amikor már vádat emeltek - tette hozzá.
A tanú közölte, ezt szóvá tette feletteseinek, akik azonban arról tájékoztatták, hogy egyelőre parancsnoki döntés miatt nem rendelnek el fegyelmit.

A tanú beszélt arról is, hogy akkoriban érzékelhető volt a közvélemény nyomása, és 2007 tavaszán a sajtó már írt fegyelmi eljárásokról, amelyek azonban ismeretlenek ügyében indultak, ami szerinte képtelenség.
Az eljárás adatai szerint azon rendőrök ellen sem indult fegyelmi eljárás, akiket meggyanúsítottak, de később megszüntették ellenük a büntetőeljárást, holott a fegyelmi felelősség vizsgálata indokolt lehet olyan esetekben is, amelyekben nincs vagy nem állapítható meg büntetőjogi felelősség.
Egy másik tanú, aki a Rebisz fegyelmi alosztályán dolgozott a vádbeli időszakban, a keddi tárgyaláson arról beszélt, hogy a vezetők nem merték felvállalni az akkori helyzetből fakadó döntéseket, talán mert a 2006. őszi eseményekre hasonlóra addig nem volt példa. Egy ideig az volt az álláspont, hogy ezekben az ügyekben rendőr ellen nem indul fegyelmi eljárás - jelentette ki.

A 2006. őszi események miatt megvádolt rendőri vezetők, köztük Bene László nyugalmazott rendőr altábornagy, volt országos főkapitány, Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagy, volt budapesti főkapitány és tucatnyi társuk büntetőpere bizonyítással folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.
Az ügyészség a 2006. szeptember 18-án este a tévészékháznál, valamint a szeptember 19-21. között és október 23-án Budapest utcáin történtekkel kapcsolatban 15 pontban emelt vádat. Ezek szerint a parancsnokok bűnössége elsősorban intézkedések, illetve felelősségre vonások elmulasztása miatt állapítható meg. A vádhatóság többnyire felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott.
A vádlottak az eljárás során következetesen tagadták bűnösségüket.
Az elsőfokú büntetőper 2013 őszén kezdődött, összesen mintegy száz tanú meghallgatása várható.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com