Szerelemféltés miatt történhetett a zalaegerszegi gyilkosság

A szombat éjszakai zalaegerszegi emberölés előzménye az volt, hogy a 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón.

rendőrségNothoff Ingrid azt mondta: rendezett családban élő fiatalok tragédiájáról van szó, amelynek nem voltak előzményei.
A nyomozás érdekeire hivatkozva arról egyelőre nem számolt be, hogy miként vesztette életét a lány, de azt elmondta, hogy a gyilkosság után a fiatalember telefonon bevallotta barátjának tettét. A barát felhívta a férfi szüleit, akik értesítették a rendőrséget, és a holttestet is a rendőrök találták meg a zalaegerszegi parkerdőben.

Az előzményekről a szóvivő elmondta: tavaly nyártól az idén januárig volt szerelmi kapcsolat a középiskolás lány és a szintén zalaegerszegi, de Budapesten főiskolára járó férfi között. A tanúk vallomásai alapján átlagos kapcsolatról volt szó, amelyben kisebb veszekedések előfordultak, de tettlegesség soha.
Januárban a lány szakított a fiatalemberrel, de továbbra is beszéltek egymással. A szombat esti találkozót is a férfi kezdeményezte azzal, hogy békülni szeretne, a lány azonban végleg le akarta zárni a kapcsolatukat. A lányt egy barátja vitte el szombat este nyolc órakor a Kovács Károly térre megbeszélt találkozóra, a férfi autóval érkezett, amelyet a téren hagyott. Hogy miként jutottak el onnan a parkerdőbe, a gyilkosság helyszínére, azt a szóvivő egyelőre nem árulta el.

Kardosné Szakáll Ágnes nyomozó arról beszélt, hogy a bűncselekmény elkövetése után a férfi autóval Keszthely felé elhajtott, de útközben felhívta a barátját, akinek bevallotta a tettét. A rendőrség 23 óra 30 perc körül talált rá a holttestre, időközben pedig a férfi Sármellék és Fenékpuszta között balesetet szenvedett, ezért először a keszthelyi, majd vasárnap a zalaegerszegi kórházba vitték.

A nyomozó hozzátette: a lány olyan súlyos bántalmazást szenvedett, hogy a sérülései külön-külön, önmagukban is okozhatták a halálát, szexuális erőszak azonban nem történt. A rendőrök szombat éjszaka óta keresik azt a - közelebbről meg nem nevezett - eszközt, amellyel a férfi a sérüléseket okozta, de egyelőre nincs meg a lány mobiltelefonja sem.

Az MTI kérdésére válaszolva Nothoff Ingrid elmondta: a fiatal férfi cselekményének nem voltak előzményei, pszichiátriai kezelés alatt nem állt, a bűncselekmény idején sem alkoholt, sem kábítószert nem fogyasztott, és korábban sem volt drogfogyasztó.

A férfi egyelőre nem tett vallomást, a rendőrség azonban még vasárnap őrizetbe vette, és az ügyészségnél kezdeményezte az előzetes letartóztatását. Zalaegerszegen egyébként öt éve nem fordult elő emberölés, az akkori bűncselekmény is egy kapcsolati erőszak következménye volt - jelezte a szóvivő.

MTI

 

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com