Uniós támogatásokat elcsaló bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat hét emberrel szemben, akik közül többen egy bűnszervezet tagjaként fiktív projektekhez pályáztak európai uniós és hazai költségvetési alapok támogatásaira - tájékoztatta az ügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, az ügyészség a hét terheltet bűnszervezetben vagy bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja.

0a531cf5fa420a3c3db01d74d6a31c46

Az ügyészség szerint a vádlottak egy olyan hálózat tagjai voltak, amely részben saját, részben más személyek neve alatt működő gazdasági társaságokból állt, és volt olyan cég is, amelyet álnév alatt irányítottak.

A céghálóba egy olyan Szlovákiában bejegyzett vállalkozást is bevontak, amely nem végzett valós gazdasági tevékenységet. A cégek eltüntetéséhez elkészítették egy kitalált román állampolgár okmányát a vádlottak egyikének fényképével. Az okmányt felhasználva üzletrészeket vásároltak gazdasági társaságokban, emellett pályázati támogatások igénylése és bankoknál történő ügyintézés során is használták a dokumentumot.

A vádlottak a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez olyan pályázatokat nyújtottak be, amelyek megvalósítása nem állt szándékukban, és nem is történt meg. A vádirat szerint a három fiktív projekttel az állami és az európai uniós költségvetésnek mintegy 120 millió forint kárt okoztak - tudatta a csoportvezető ügyész.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com