Vádat emeltek a zebrán gázoló békéscsabai mentős ellen

A közlemény szerint a negyvenéves békéscsabai férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják.

A békéscsabai mentőállomáson gépkocsivezetőként dolgozó mentős tavaly november 22-én délután fél háromkor - riasztás helyszínére vonulva - megkülönböztető hang- és fényjelzéssel közlekedett Békéscsaba belterületén. A 16 éves lány az egyik jelzőlámpás gyalogos-átkelőhely mellett mintegy 1 méterre - miután a lámpa zöldre váltott -, a kerékpárján ülve kezdte meg az átkelést. A lány kezében tartotta mobiltelefonját, arról fülhallgatóval zenét hallgatott, így nem hallotta a mentő jelzését. A mentőautó óránkénti 88-89 kilométeres sebességgel haladva elütötte a lányt, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy este a kórházban meghalt.



A mentőautó sofőrje a közlemény szerint megszegte a KRESZ szabályait, ugyanis nem győződött meg arról, hogy a zebrán megadják-e neki az elsőbbséget. Ha a mentőautó 58-60 kilométer/órás sebességgel haladt volna, intenzív fékezéssel elkerülhető lett volna a baleset - írták.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el a közúti járművezetéstől. Emellett kötelezik a nyomozás során felmerült közel hétszázezer forintos bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróság előtt folytatódik - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com