Cápafogat és páviánkoponyát találtak csomagokban a Liszt Ferenc repülőtéren

Védett állatfajok csontjait, köztük cápafogat és páviánkoponyát találtak három csomagban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.NAVA NAV az MTI-nek küldött szombati közleményében azt írta, mivel a küldemények behozatalához nem voltak meg a szükséges engedélyek, ezért a pénzügyőrök természetkárosítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek.

Az első küldemény Mozambikból érkezett, melyből több különböző koponya került elő, köztük egy páviáné is. A második csomag egy cápafogat rejtett, amelyet Kínából akartak egy magyarországi címzett részére eljuttatni.
A harmadik, Argentínából érkezett csomagban két pekari (vaddisznóhoz hasonló, Közép- és Dél-Amerikában elterjedt állat) bőrét találtak meg a pénzügyőrök.

A Földművelésügyi Minisztérium biodiverzitás és génmegőrzési osztályának előzetes szakvéleménye megerősítette a pénzügyőrök gyanúját; eszerint a főemlősök valamennyi faja, valamint a nagy fehér cápa, szerepelnek a veszélyeztetett vadon élő állatfajok nemzetközi kereskedelméről szóló jogszabályokban, így ezeknek a Magyarországra történő behozatalához engedélyek szükségesek.

A NAV emlékeztetett arra, hogy idén eddig 12 alkalommal találkoztak már természetkárosítás nyomaival a repülőtéren. Számos esetben kerültek elő étrend-kiegészítők és különféle gyógyhatású készítmények, élő állatok és növények, illetve állatokból készült divatcikkek, köztük táskák, órák és cipők.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com