CÖF-CÖKA: elfogadhatatlan, embertelen az Európai Bizottság javaslata

Felháborító, elfogadhatatlan, gazdasági hatásai miatt pedig embertelen az Európai Bizottság javaslata, amelynek elfogadása esetén a tagállamoknak negyedmillió eurót kellene fizetniük minden be nem fogadott migráns után - hangsúlyozta az MTI-nek szombaton ifjabb Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közjogi kabinetjének vezetője.Európai BizottságIfjabb Lomnici Zoltán szerint ez az elgondolás egyértelműen szembemegy az európai közösség megálmodóinak meggyőződésével, akik az önkéntességet, a szabadságot és a szolidaritást tekintették az együttműködés alapjának.
A szolidaritás halott, és a gyilkosai az Európai Bizottságban ülnek - jelentette ki.

Utalt arra is: az Európai Bíróság gyakorlata szerint a közös politikáknál figyelembe kell venni az egyes államok teherbíró képességét, és nem lehet azokat egyenlő mércével mérni. Magyarország ebben a költségvetési ciklusban 24 millió eurót költhet menekültek befogadását és integrálását szolgáló rendszerekre, 40 milliót pedig a schengeni határok védelmére és a vízumok kezelésére.

Már 96 migráns elutasítása és az ebből fakadó büntetés lefedné a teljes keretösszeget - említette meg, hozzátéve, már tavaly ezernél több migráns befogadásáról volt szó egy állandó mechanizmus keretében, így - ha elfogadják a javaslatot - pillanatok alatt lenullázódnának ezek a források.

A szóvivő érthetetlennek nevezte, hogy miközben egy költségvetési ciklusban egy uniós polgárra mintegy egymillió forintnyi közösségi költségvetési forrás jut, addig a be nem fogadott illegális migránsok mindegyikéért 78 millió forintot kell fizetni. Emlékeztetett arra: Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője már tavaly is elviselhetetlen tehernek nevezte az egy migráns ellátására jutó 130 ezer forintot.

Ifjabb Lomnici Zoltán kijelentette: országjárásuk során azt tapasztalták, hogy az emberek félnek a betelepítéstől, nem csak a családjukat, de nemzetünket, hagyományainkat is veszélyben érzik emiatt. Egyben bocsánatkérésre szólította fel a baloldalt, amely szavai szerint most nem utasítja el a kvótát, noha a 2004. végi, a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás kampányában sokkal enyhébb, "ráadásul hazug módon megjelölt következményekre" hivatkozva biztatott a nemmel voksolásra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com