Csáky Pál: Trianon rablóbéke volt

Csáky Pál, Szlovákia volt miniszterelnök-helyettese szerint Trianon rablóbéke volt, Közép-Európa máig tartó konfliktusai pedig abból adódnak, hogy az első világháború után kialakított politikai határok nem fedték az etnikai határokat.

A politikus ezt csütörtökön Veszprémben mondta az első bécsi döntés 75. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében.

nagy-magyarorszag-terkep

Csáky Pál, aki a Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja is, hangsúlyozta, hogy az első világháború után a nemzetek önrendelkezési jogát megtagadták a magyarokról, és bizonyos fokig a németektől is.

A Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége szervezésében létrejött tanácskozáson a politikus úgy fogalmazott, hogy a sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió által nem ratifikált trianoni békére adott reakciók voltak a bécsi döntések, s etnikai szempontból kétségkívül igazságosabb határokat hoztak létre, mint amelyek az első és a második világháború után kialakultak.

Szerinte szlovák, román vagy szerb szempontból úgy tűnhet, mintha a történelem 1918-ban, vagy 1920-ban kezdődött volna, de ez a szemlélet elfogadhatatlan. "Ha pedig azt nézzük, hogy ki hogyan viselkedett, vagy viselkedik a saját kisebbségeivel kapcsolatban, akkor azt látjuk, hogy előszeretettel alkalmaznak kettős mércét" - jelentette ki.

Úgy vélte, hogy a magyarok a külhoni magyarok helyzetét alapvetően emberi jogi és kisebbségi kérdésnek látják, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai azonban hatalmi és biztonságpolitikai kérdésnek tekintik. Értékelése szerint ezért is alkalmazták és alkalmazzák a magyarság ellen az asszimilálás rejtett vagy durva módszereit.

Némedi Lajos (Fidesz-KDNP), Veszprém alpolgármestere a konferencia elején mondott köszöntőjében azt mondta, azért is sorfordító az első bécsi döntés, mert visszaadta Magyarországnak a Felvidék egy részét, de ugyanakkor elmérgesítette a magyar-szlovák viszonyt.

1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki az első bécsi döntést. Ez lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza, ahol a 869 299 lakos 86,5 százaléka volt magyar és csak 9,8 százaléka szlovák (az új határokon túl 67 ezer magyar maradt).

MTI

Hozzászólások

Volt iskolájukat fenyegették

Volt iskolájukat fenyegették

Az újpesti rendőrök szerint hat fiatal bombarobbantással fenyegette meg a volt iskoláját – közveszéllyel fenyegetés a gyanú ellenük.

Münchenig ért a szalmaszál

Münchenig ért a szalmaszál

A mátészalkai célkörözési illetékesek kilenc éve több bejelentést is megvizsgáltak, hogy a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett jövedéki orgazdaság miatt elítélt és nemzetközi elfogatóparanccsal is körözött B. Zsigmondné (58) megkezdhesse 8 év 6 hónapos szabadságvesztését, az egyik jónak bizonyu

Segédmunkásokból „netbankárok”

Segédmunkásokból „netbankárok”

A kunszentmiklósi rendőrök befejezték a nyomozást annak a két férfinak az ügyében, akik munka helyett inkább a munkaadójuk bankszámláját csapolták meg.

Járőrkutyakölyköknek is való!

Járőrkutyakölyköknek is való!

Nógrád vármegyében havonta kétszer találkoznak a négylábú rendfenntartók és vezetőik, hogy fejlesszék tudásukat, csiszolják készségeiket és biztosítsák az utánpótlást.

112 – Segítség, bajban vagyok!

112 – Segítség, bajban vagyok!

Február 11-én ünnepeljük az egységes európai segélyhívó szám napját, az 112 ugyanis az EU országaiban egységes vészhívó szám.

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

A Pest vármegyei nyomozók személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak egy 51 éves monori férfit.

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

A nő más nevére kiállított, de saját fényképével ellátott okmányokkal élt vissza: volt, akinek több mint egymillió forintot vett fel bankszámlájáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és további sértettek jelentkezését várják.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

http://ujhazak.com