Csütörtöktől két hétre lezárják az Erzsébet teret

Csütörtöktől két hétre lezárják az Erzsébet teret a főutcaprogram garanciális javításainak elvégzése miatt, a BKV több járata is terelt útvonalon közlekedik - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t szerdán.

Az első ütemben augusztus 24-ig lezárják az Erzsébet teret, a Petőfi Sándor utca és a Bécsi utca azonban járható lesz. Ebben az időszakban nem lehet majd parkolni a téren a Harmincad utca és József Attila utca közötti szakaszon. A Károly körút felől a József Attila utca, illetve ezen keresztül a Lánchíd nem lehet majd megközelíteni a megszokott Harmincad utca – Erzsébet tér útvonalon keresztül, a BKK kerülőútvonalnak a Bajcsy-Zsilinszky út – Bank utca – Széchenyi utca – Nádor utca – József Attila utca útvonalat vagy a Margit híd igénybe vételét javasolja.
Változik az Erzsébet teret érintő 15-ös és 115-ös, valamint a 16-os és 105-ös járat menetrendje is; a 15-ös és 115-ös buszok a Kálvin tértől a Bank utcáig terelve közlekednek, nem érintik a Kálvin tér, Ferenciek tere, Szervita tér és Erzsébet tér és Hercegprímás utca megállókat. A terelt útvonalon közlekedő járatokra a 9-es, illetve 109-es autóbuszok megállóiban lehet felszállni.
A 16-os buszok nem tudják megközelíteni a Deák téri végállomásukat, ezért a buszok a József Attila utcából balra a Sas utcába fordulnak, végállomásuk az Arany János utcai metróállomásnál lesz. Indulásukat követő első megállójuk az ideiglenes Deák Ferenc tér megállóhely lesz a József Attila utcában a Hercegprímás utca kereszteződése előtt.
A 105-ös buszok az Apor Vilmos tér felé nem érintik a Deák téri megállót, helyette a József Attila utcában a Hercegprímás utcánál állnak meg.
A kivitelezés további ütemeiről és a kapcsolódó lezárásokról, forgalmi változásokról a BKK később ad tájékoztatást.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com