DK: a BKV dolgozói kapják meg az állami alkalmazottak béremelését!

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt és Tarlós István főpolgármestert, hogy állapodjanak meg, és az önkormányzati cégek dolgozói, így a BKV is kapja meg az állami alkalmazottaknak járó béremelést. Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi önkormányzati képviselője úgy fogalmazott: "az nem járja", hogy aki sárga buszt vezet a fővárosban, az harminc százalékkal többet keres, mint az, aki kéket". Közölte, pártja tárgyalt az Egységes Közlekedési Szakszervezettel, és azt tartják a legfontosabbnak, hogy a fővárosban a közösségi közlekedés a továbbiakban ne romoljon. Ez feltételezi az, hogy a BKV dolgozóinak a helyzete javuljon - mondta.

Az ellenzéki politikus azt mondta, az állam jelentős béremelést ígért az állami társaságok dolgozóinak, és a DK szerint nem lehet különbséget tenni aszerint, hogy egy közszolgáltató cég állami vagy önkormányzati tulajdonban van, hiszen mindkettő feladata az embereket szolgálni. Azt a béremelést amit az állam ígért - három év alatt harminc százalékot - a dolgozóknak, azt az önkormányzati cégek alkalmazottainak is meg kell kapniuk - emelte ki.

Hozzátette: az ilyen mértékű béremelés a BKV-nál idén 6,2 milliárd forintba kerülne, három év alatt, ha a BKV-s dolgozók megkapnák a 30 százalékos béremelést, 34 milliárd forintot jelentene. A fővárosnak erre nincs pénze, ezt csak állami forrásból lehetne megtenni - emelte ki Gy. Németh Erzsébet, aki szerint Tarlós Istvánnak ezt a pénzt "ki kell követelnie" a kormánytól.

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy úgy ítélik meg, kezelni kell a bérfeszültségeket, szükség van minimálisan három év alatt a harminc százalékos bérfejlesztésre. Közölte azt is, hogy Bécsbe utazik, hogy az ottani közösségi közlekedési cég szakszervezeteivel tárgyaljon, "felkutatva azokat a lehetőségeket, hogy valóban szükség van-e járművezetőkre". A szakszervezeteknek az a kötelessége, hogy a munkavállalóknak megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani. Ha ezt Bécsben tudjuk megtenni, mert a kormány, illetve a főváros nem hajlandó az ügyben lépni, akkor "nekünk ezt kell megtennünk" - jelentette ki Nemes Gábor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com