Egészségügyi törvényeket módosítana a kormány

Gyógyszerek engedélyezés előtti rendelését, fiókgyógyszertárak létesítését, a szakgyógyszerészi vizsgát, valamint a gyógyászati segédeszközök kölcsönzéséhez nyújtott támogatást is tartalmazza egyebek mellett az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló, a kormány honlapján olvasható tervezet.

steto1A kilenc törvényt módosító jogszabálytervezet - egyebek mellett - bevezetné az engedélyezés előtti gyógyszerrendelést.

Az indoklás szerint előfordulhatnak olyan esetek, amikor egy beteg részére a gyógyulás egyetlen reményét olyan gyógyszer jelentheti, amely klinikai kipróbálás alatt áll vagy állt, vagy amely tekintetében a forgalomba hozatali engedélyezési eljárás folyamatban van.

A kormány szerint annak érdekében, hogy a betegek részére megnyíljon gyógyulás további reménye, indokolt egy konkrétan meghatározott további körben lehetővé tenni a gyógyszerek rendelését.

A jogalkotó szándéka szerint az engedélyezés előtti gyógyszerrendelés bővíti az innovatív gyógyszerterápiás megoldásokkal kapcsolatos ismereteket is, amely az hazai orvoslás versenyképességét növeli.

A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi törvényt úgy módosítanák, hogy előírnák szakgyógyszerészi vizsga meglétét közforgalmú gyógyszertár és intézeti gyógyszertár vezetéséhez, valamint gyógyszerészi gondozási tevékenység végzéséhez. A módosítás tízéves átmeneti időt, illetve 50 éves kor feletti mentességet biztosít.

A tervezet a lakossági gyógyszerellátás biztosítása érdekében fiókgyógyszertár létesítését engedélyezné olyan településrészeken, amely rendelkezik részönkormányzattal és a település lakosságszáma, valamint a már működő gyógyszertárak száma miatt új közforgalmú gyógyszertár már nem létesíthető.

A jogalkotó megjegyzi, Magyarországon számos olyan településrész van, amely gyakran több kilométer távolságra található a település központjától, és mivel a település lakosságszáma és a már működő gyógyszertárak száma miatt új közforgalmú gyógyszertár már nem létesíthető, így a fiókgyógyszertár létesítésével a lakosság gyógyszerellátása helyben nem megoldott.

A településrészeken fiókgyógyszertárak is létesíthetők a törvény módosításával. A fiókgyógyszertár létesítését a településen már működő gyógyszertárak közül az fogja kezdeményezni, amely az adott településrészhez a legközelebb helyezkedik el, és a fiókgyógyszertár működtetéséhez szükséges feltételeket biztosítani tudja, ezzel a meglévő gyógyszertárat többletforgalomból eredően nagyobb bevételhez juttathatja.

A módosítás értelmében a jövőben a betegek támogatást kaphatnak bizonyos - a miniszteri rendeletben meghatározott - gyógyászati segédeszközök kölcsönzéséhez is.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com