Mobil szűrőprogram indul Magyarország legszegényebb térségeiben

Mobil szűrőprogramot indít a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórháza, a Philips Magyarország Kft. és a T-Systems Magyarország Zrt. a "Magyarország legkiszolgáltatottabb térségeiben élők" egészségügyi vizsgálatára - jelentette be Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Kozma Imre elmondta, elsősorban a fiatalokra és a gyerekekre figyelnek majd, és a szűrővizsgálatokon túl fontos része lesz a programnak a testi-lelki nevelés. Szeretnék rávezetni őket az egészséges táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra, valamint cél a dohányzás és az alkoholfogyasztás visszaszorítása is.

egeszsegugy

A programban az orvosok és a két cég munkatársai is önkéntesként vesznek részt. A mobil szűrőállomást a Philips Magyarország Kft. biztosítja, az informatikai hátteret pedig a T-Systems Magyarország Zrt., amelynek segítségével a vizsgálat helyszínétől akár száz kilométerre is elemezhetik a mért vizsgálati eredményeket a szakemberek - közölte.

Kozma Imre úgy fogalmazott: "sajátos úton indulunk, hiszen ez az út a lábunk alatt, a lépteink nyomán épül. De ezen az úton mi nagyon messze szeretnénk eljutni, a legkiszolgáltatottabb térségekbe és a határainkon túlra is", az egészségesebb életért.

Blazsevácz Péter, a Philips Magyarország Kft. egészségügyi üzletágának igazgatója ismertette: a programhoz a ma létező legfejlettebb készüléket biztosítják, amellyel hasi, kardiológiai és érrendszeri betegségeket tudnak kiszűrni.

A mozgatható eszközzel eljuthatnak olyan vidékekre, ahol az emberek nem járnak szűrésekre, és így nagyon korai fázisban megtalálhatják a szív és érrendszeri betegségben szenvedőket, ezáltal pedig az orvosok sokkal hatékonyabban és humánusabban gyógyíthatják őket - tette hozzá.

Blazsevácz Péter szólt arról is, hogy Magyarországon a születéskor várható egészségben eltöltött életkor jóval alacsonyabb az európai uniós átlagnál. Észak-Kelet-Magyarország bizonyos részein pedig több mint 15 évvel kevesebbet élnek az emberek. Ezekbe a térségekbe el kell menni szűrni, és el kell vinni az információt is, amely egészségesebb életre nevel - hangsúlyozta.

Toldy Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, a programot vezető kardiológus az MTI-nek elmondta: az elkövetkező két hónap a program tanulófázisa, amikor a résztvevő önkéntesek budapesti helyszíneken megtanulják kezelni az új technológiát. Hozzátette: a csapat alkotó hat-nyolc orvos és kétszer ennyi segítő egy délelőtt körülbelül kétszáz embert tud megvizsgálni.

MTI

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com