Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A 28 éves Adriánnak fájt a háta és nehezen kapott levegőt, ezért elment a rendelőbe, hogy megvizsgálják. Az orvos ránézésre közölte, hogy izomgyulladása van, felírt egy krémet és tablettát, majd hazaküldte.

A férfi azonban otthon még rosszabbul érezte magát, olyan fájdalmai voltak, hogy nem tudott aludni. Ezért bement a sürgősségire és mint később kiderült ez mentette meg az életét. A férfinak ugyanis kilyukadt és összeesett a tüdeje, vagyis légmelle volt, amit azonnal kezelni kellett.



Adriánnak csöveket vezettek be az oldalánál, hogy a tüdő körül vákuum keletkezzen és ne legyen nagyobb a baj. Ha továbbra sem romlik az állapota, akkor hamarosan kiveszik a csöveket és hazamehet. Azonban még az is lehet, hogy műtétre lesz szüksége. – számolt be róla a Tények.

Egy igazságügyi orvosszakértő szerint bizonyos esetek során a légmell egyszerű hallgatózással is kiderülhet. Vannak azonban olyan esetek, amikor a tünetek eleinte nem annyira hevesek, később viszont súlyossá válhatnak.



A férfi vékony testalkatú és fizikai munkát végez, ilyen adottságokkal pedig könnyen kialakulhat a spontán légmell.

Adrián még nem döntötte el, hogy miután kiengedik a kórházból tesz-e feljelentést.



Forrás: nlcafe.hu, tenyek.hu

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

http://ujhazak.com