Orvosi titoktartás helyett jön a halálig tartó egészségügyi kontroll?

A kormány a jövőben azt tervezi, hogy megszünteti az orvosi titoktartást.


Ehelyett egy központi adatbankban az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) nevű rendszerben tárolja majd minden magyar teljes egészségügyi adatát.

orvos2-north

A tervezet szerint ehhez az adatbázishoz hozzáférhet majd az összes egészségügyi kormányzati szerv és az összes orvos és egyéb egészségügyi dolgozó is.

A rendszer által lehetséges lenne az e-recept és e-beutaló kiállítása.

A kezelőorvosoktól a betegek elvileg elzárhatják majd az adatokhoz való hozzáférést, az állami szervektől viszont nem.

Ez azt jelenti, hogy bármikor, bárkit elővehetnek és a születésétől a haláláig láthatnak róla mindenféle adatot, problémát, a nemi életéről és a kiváltott gyógyszereivel kapcsolatos információkat, minden magyar ember ellátását. – számolt be róla a nol.hu.

orvos1-north

"A kötelező és totális, halálig tartó egészségügyi nyilvántartás ellentétes az európai joggal"– jelentette ki Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő.

A szakember a nemzetközi bírósághoz fog fordulni, ha az Országgyűlés ebben a formában a tervezetet elfogadja.

Forrás: blikk

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com