Több mint ötmilliárd forintot fordítanak a kora gyermekkori intervencióra

A kora gyermekkori intervenció fejlesztése érdekében 5,7 milliárd forintos költségvetésű program indul - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Szegeden, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának nagygyűlésén.

Novák Katalin elmondta, jelenleg a koraszülések aránya 8-9 százalék, a 2011-es adatok szerint mégis csupán 8 ezer hat éven aluli kisgyermek részesült korai fejlesztésben.

novák katalin

Az államtitkár hozzátette, bár nem lehet tökéletes párhuzamot vonni a két csoport között, a statisztikák szerint a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya az első osztályba lépéskor évről évre növekszik, jelenleg 5 százalék.

Az érintettek annak ellenére nem kapják meg a hatékony ellátást, hogy a kora gyermekkori intervencióban részesülők 15 százaléka hároméves korára, 30 százaléka pedig ötéves korára "problémamentessé" válik - hangsúlyozta a politikus.

Novák Katalin közölte, 5,7 milliárd forintos program indul annak érdekében, hogy minél több érintett gyermek hozzájusson a megfelelő ellátáshoz. A korai felismerés érdekében egységes mérési értékelési rendszert dolgoznak ki, a szolgáltatások hozzáférésének javításával pedig csökkentik a regionális különbségeket.

A képzési programok, fejlesztések mellett azonban szemléletváltozásra is szükség van azért, hogy a családok felismerjék, foglalkozni kell ezzel a problémával, és ne érezzék megbélyegzettnek gyermeküket - tette hozzá.

A konferencián tartott előadásában Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár kifejtette, a következő években is folytatódnak a gyermekegészségügyet érintő fejlesztések: 2,5 milliárd forintos program indul a meddőség megelőzéséért, 10 milliárd forint áll rendelkezésre a gyermekek sürgősségi és baleseti ellátásának fejlesztésére, 6 milliárd forintot fordítanak a gyermek- és ifjúságpszichiátria, az addiktológia és a mentálhigiénés ellátórendszer feltételeinek javítására.

000

Elsősorban rendelőhelyiségek rekonstrukciója, gép- és műszerbeszerzés, az informatikai rendszerek korszerűsítése valósulhat meg az egészségügyi alapellátás infrastruktúrafejlesztésére szánt 22,272 milliárd forintos pályázati keretből - tudatta a helyettes államtitkár.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com