Együtt: a közösségi közlekedés demokráciakérdés

Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártjának elnöke szerint a közösségi közlekedés helyzete ma Magyarországon demokráciakérdés.pmA pártelnök az Együtt közösségi közlekedésről rendezett pénteki konferenciáján arról beszélt, hogy Budapest elővárosaiból és Pest megyéből a fővárosba bejutás, illetve vidéken a nagyobb városokba való eljutás sokaknak elemi probléma. Szerinte lehetetlenség a magyar államnak úgy fenntartania széles kapacitásokat, hogy közben nem alkalmazkodik a fogyasztók igényeihez.

Szigetvári Viktor botrányosnak tartotta, hogy 2016-ban könnyebb Új-Zélandra megszervezni egy utazást, mint egy Budapest-Nyíregyháza-Mátészalka-Debrecen-Budapest utat megtervezni közösségi közlekedés segítségével. "Ez 2016-ban, amikor a Holdra is tudunk már menni, meg mindjárt a Marsra, elfogadhatatlan" - jegyezte meg.

A politikus bírálta a Volán-társaságok működését, a fogyasztói árkiegészítés rendszerét, hiányolta a Volán és a MÁV összehangolását, és szintén botrányosnak nevezte, hogy a Budapesti Közlekedési Központ, Vitézy Dávid által inspirált előremutató reformjaival szemben a főváros vezetése és a kormány "ellenreformot" akar megvalósítani.

Hangsúlyozta, hogy az Együtt a közösségi közlekedés ügyében is a józan középutat képviseli. "Nem ígérjük le a csillagot az égről" - fogalmazott a pártelnök, aki szerint az Együtt nem a fogyasztói árkiegészítés felől közelít a közösségi közlekedéshez és nem szükségtelen fejlesztések tömegével akarja kiszúrni választók szemét. Mint mondta, az Együtt közösségi közlekedésről szóló javaslatai határozottan átalakítják a status quo-t, jó minőségű szolgáltatást és hatékonyabban működő állami vállalatokat eredményeznek.

Szigetvári Viktor megnyitója után előadásokat tartanak, majd kerekasztal-beszélgetés kezdődik, amelyre meghívást kapott Horváth Csaba MSZP-s fővárosi képviselő, Keresztes László Lóránt, az LMP közlekedéspolitikai szakszóvivője, Pataki Márton, az Együtt elnökségi tagja és Tokody Marcell Gergely jobbikos fővárosi képviselő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.


Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

http://ujhazak.com