Életpályaprogram indul a szakképzés résztvevőinek Szekszárdon

Életpályaprogramot indít a szekszárdi önkormányzat a szakképzésben részt vevő diákoknak és felnőtteknek a Modern városok program városba jutó forrásaiból - mondta a tolnai megyeszékhely polgármestere az MTI-nek.fidesz-logo_Ács Rezső (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a kormány kétmilliárd forintos támogatást nyújt a szekszárdi szakképzés fejlesztéséhez, a város önkormányzata azt vállalta, hogy öt év alatt ötszáz embert képeznek ki hiányszakmákban.
A polgármester hozzátette: a képzett munkaerő hiánya több területen is jelentkezik Szekszárdon, ami gátolja az autóipari beszállítók tervezett bővítéseit, nehezen lehet építőipari munkákhoz szakembert találni.

A kínálatnál nagyobb az igény a dolgozókra a villamosipar, az elektronika és a gépészet területén, hiány van épületgépészekből, hegesztőkből, és 2018-tól a paksi atomerőmű bővítése során is több építőipari szakemberre lesz szükség.

Az önkormányzat 2015. szeptemberben megállapodást kötött a Szekszárdi Szakképzési Centrummal azért, hogy közösen építsenek ki egy sikeres szakképzési rendszert - mondta. Kifejtette: az életpályaprogram keretében a szakgimnáziumi képzésben négy, a nappali szakképzésben és az esti felnőttoktatási rendszerben húsz szakma elsajátítását segítik majd, a program a pályaválasztástól az elhelyezkedésen át a letelepedésig ad támogatást a résztvevőknek.

Az első lépés, hogy az általános iskolában bemutatják, miért érdemes az adott szakmákat választani, majd azon szakmák tanulására próbálják ösztönözni a jelentkezőket, amelyekre szüksége van a városnak is. A sikeres elsajátítás után a letelepedéshez is nyújtanak segítséget, például úgynevezett fecskeházakban.

A program része az is, hogy a jól tanuló diákok 25-50 ezer forintos havi ösztöndíjban részesülhetnek, és külföldi gyakorlaton vehetnek részt. "Azt szeretnénk, hogy a felnőttek közül minél többen kapcsolódjanak be a programba, és tanuljanak második, ingyenesen elsajátítható szakmát" - jegyezte meg Ács Rezső.

Közlése szerint az életpályamodell 2016. szeptemberben száz ember részvételével kezdődik meg; a városban működő autóipari beszállító cégek már idén adnának helyet a képzéseknek. Azt is elmondta: abban bíznak, hogy öt év múlva az életpályamodell piaci alapon működik majd.

Szekszárdon az álláskeresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 2015. decemberben 4,1 százalékot tett ki, ami 0,8 százaléka volt az országos átlagnak. A 2016. februári adatok szerint 972 nyilvántartott álláskereső közül 675 embernek volt valamilyen szakképzettsége.

A polgármester kitért arra is, hogy a térségben ma már nemcsak Ausztria, Németország vonzó a képzett szakemberek számára, hanem a magyarországi autóipar is a Dél-Dunántúlon keres munkaerőt, magasabb bért ajánlva. "Az autóipari beszállítóknak ma már nem csupán az olcsó munkaerőre kell építeniük, át kell gondolniuk a stratégiájukat, ami tulajdonosi döntést igényel" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com