Elfogták a Debreceni Nagytemplom megrongálóit

Beismerő vallomást tett az a két fiatalkorú fiú, akit a debreceni rendőrök pénteken este fogtak el, majd hallgattak ki a Debreceni Nagytemplom talapzatának megrongálása miatt - közölte az MTI-vel a rendőrség szombaton.policeCsütörtök délben az egyik lelkész tett bejelentést arról, hogy ismeretlen tettes vagy tettesek fordított keresztet, valamint horogkeresztet festettek a Debreceni Nagytemplomra. A rendőrség tájékoztatása szerint a két fiú ellen rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozást, szabadlábon hagyásuk mellett.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere, valamint a Miniszterelnökség korábban egyaránt elítélte a templom horogkereszttel történt megbecstelenítését.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Tilos használni vagy továbbadni a Bosch egyes tavaly gyártott vagy javított sarokcsiszolóját a cég tájékoztatása szerint.

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Csendes békés helyen élt egy röszkei pár, míg fel nem húzták az okoskerítést.

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Pápán az óvodások véletlenül hipós vizet ittak, 14-en kerültek kórházba.

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

A 80 éves nénivel együtt várakozó Csillát nem vette fel a sofőr.

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Több ezer kilométert repült, hogy hazatérjen, itthon pedig kegyetlenül bántak vele.

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Mészáros Lőrinc sertéstelepének bűzére panaszkodnak a szomszédok - videó

Göbölpusztán a szomszédok szerint szenvednek a disznóbűztől az ott lakók.

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

http://ujhazak.com