Elhunyt Halák László Aranytollas újságíró

Életének 79. évében elhunyt Halák László Aranytollas újságíró, a MÚOSZ Etikai Bizottságának korábbi elnökét pénteken érte a halál - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szombaton az MTI-vel.Halák LászlóA közlemény szerint Halák László 1935.
november 26-án született Budapesten. Jogi tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán végezte.

1973-tól a Magyar Televízió Ifjúsági Szerkesztőségének vezetője, majd évekig a dokumentumfilm szerkesztőség helyettes vezetője, a "Rólad van szó" ifjúsági vitaműsor szerkesztő-riportere, a Szerkesztői Alkotó Iroda vezetője, nyugalmazásáig a Magyar Televízió főmunkatársa volt.

2002-től 2004-ig, majd 2008. május 26-tól ismét a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja volt. 1989-ben közönségdíjat kapott a Miskolci Filmfesztiválon ("A kenyér itt kezdődik" című dokumentumfilmjéért). 1998-ban Életmű nívódíjjal tüntették ki. A MÚOSZ 2008-ban Aranytollat adományozott neki - írta a szervezet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

A Facebookozók szétszedték a győri pláza posztját az újonnan hozott kedvencükről.

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Egy pesti taxis emberségből elégtelenre vizsgázott egy kisgyerekes családdal szemben.

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

A megtámadott pizzás védelmére kelt egy fiatal nő, ő rosszabbul járt.

Bezár az EGRI minaret

Bezár az EGRI minaret

Felújítás Egerben

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor  - videó

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor - videó

A miniszterelnök egy hatlelkes falu legidősebb lakóját, özvegy Csúcs Imréné, Bözsi nénit látogatta meg.

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

A kisgyerek az arcán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

http://ujhazak.com