Ennyi időt töltenek a magyar gyerekek házi feladattal a többi országokhoz képest

Magyarország az élmezőnyben van a házi feladat elkészítését és mennyiségét figyelembe véve.


A kínai gyerekek pedig a legrosszabb helyet kapták, ők heti 14 órát töltöttek tanulással.

A táblázatot a Telegraph oldalán tették közzé, ez alapján egy magyar diák átlagban 6,2 órát tölt a házi feladat elkészítésével. Ez alapján hazánk az élmezőnyben van Litvániával és az Arab Emirátusokkal együtt.

A legtöbb időt házival a kínai gyerekek töltik: 13,8 órát egy héten, utána Oroszország következik 9,7 órával, a legkevesebb házit a finnek kapják, amely heti átlagban 2,8 óra.

chart

A brit gyerekek 4,9 órát töltenek házi feladattal, ez megegyezik az OECD átlaggal.

Az persze vitatott, hogy mennyi lenne igazából az ideális. Ebben persze a tanároknak és diákoknak eltérő a véleményük.

homework_2158249b

Egy New York-i iskolában a tanárok például arra biztatták a tanulókat, hogy házi helyett játszanak vagy olvassanak. A szülők viszont az iskolától tudakolták, hogy miért nem kapnak a gyerekeik leckét. Volt közülük olyan, aki saját maga talált ki feladatokat a gyerekének, hogy lássa, hogy fejlődik.

Forrás: lájk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com