Értékszállítók sztrájkja - Érdemi ajánlat esetén függesztené fel a sztrájkot a szakszervezet

Akkor fontolná meg a sztrájk felfüggesztését az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDSZ), ha érdemi béremelési ajánlatot tenne és tárgyalna a munkavállalók képviselőivel a posta értékszállító cége, a JNT Security Kft. (JNT) - derül ki ÉŐDSZ és a sztrájkbizottság JNT-nek címzett leveléből.

sztrajk-690x460A csütörtökön az MTI-nek is eljuttatott tájékoztatás szerint az ÉŐDSZ és a sztrájkbizottság tagjai május elsején vagy másodikán is tárgyalóasztalhoz ülnének a JNT képviselőivel.

A szakszervezet követelése 4,1 százalékos, sávosan megvalósítandó alapbér-fejlesztés, valamint évi 22 ezer forint cafeteria juttatás minden munkavállalónak. A tájékoztatás szerint így átlagosan 5 százalékos bérfejlesztésben részesülne a cég mintegy 600 munkavállalója.

A JNT és a Magyar Posta Zrt. csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy meghirdeti május 4-re a bértárgyalások folytatását, és deklarálja, hogy eseti jelleggel nem tekinti a kollektív szerződés megszegésének a sztrájkbizottság feloszlatásának elmaradását.

Jelezték ugyanakkor azt is: azt tekinti az ÉŐDSZ részéről a minimális kooperatív lépésnek, ha felfüggeszti a sztrájkot a tárgyalások alatt.

Az ÉŐDSZ korábban azért utasította el a JNT javaslatát a bértárgyalások folytatására, mert a kollektív szerződés alapján fel kellene oszlatni a sztrájkbizottságot, és egyoldalúan be kellene fejezni a sztrájkot, amire a szakszervezet nem hajlandó.

Az ÉŐDSZ JNT Security Kft.-nél működő szervezete április 20-án éjféltől hirdetett sztrájkot határozatlan időre, mivel nem sikerült megállapodni az idei bérekről a munkáltatóval.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com