Ezer fölé nőtt a zöldrendszámos autók száma Magyarországon

Ezer fölé nőtt a zöld rendszámmal rendelkező, azaz környezetkímélő járművek száma Magyarországon, az egy évvel korábbi 300-ról - közölte a Magyar Elektromobilitás Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben emlékeztetnek arra: a kormány ambiciózus célja, hogy 2020-ra legalább 50 ezer környezetkímélő autó közlekedjen a magyar utakon. Európában 2020-ra 8 millióra akarják növelni a részlegesen, vagy teljesen elektromos hajtással rendelkező járművek számát, ehhez Ungár János, a szervezet elnöke szerint átgondolt stratégiára és kiszámítható támogatási rendszerre és annak következetes megvalósítására van szükség.

zold_rendszam_2

A szervezet szerint az elektromobilitás elterjedésének a környezettudatosság mellett két fő mozgatórugója van: az autó vezetésével és használatával kapcsolatos előnyök, amelyeket a kormányok és települési önkormányzatok biztosítanak, illetve a költségmegtakarítás.

Példaként említették, hogy Magyarországon egy hagyományos benzin-üzemeltetésű autó 100 kilométert - 8 literes fogyasztással és 330 forintos benzin árral számolva - 2640 forintért tesz meg, míg egy elektromos - 15 kilowattos fogyasztással és 40 forintos kilowattóra díjjal számolva - 600 forintért.

Ungár János a közlemény szerint azt mondta, az e-autó vásárlás feltételeinek egy része Magyarországon is adott, hiszen illetékmentes a forgalomba helyezés, nincs regisztrációs adó és cégautó adó, valamint számos városban már bevezették a parkolási díjmentességet, de valódi áttörést a társadalmasítás hozhat, ha az érintettek meggyőződéssel és tudatosan választják a zöld megoldásokat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com