Fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit ingatlanok csalárd megszerzéséért

Jogerősen hét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy zalai férfit, aki mentálisan sérült emberek tízmilliókat erő ingatlanjait szerezte meg csalárd módon - tájékoztatta a törvényszék szóvivője szombaton az MTI-t.judgeBeznicza Árpád a pénteken hozott döntésről elmondta: a férfi 2010-től súlyos alkoholizmusban vagy más betegségben szenvedő, elesett emberekkel lépett kapcsolatba, s miután a bizalmukba férkőzött, számukra előnytelen ügyletekre bírta rá őket. Így szerezte meg egy legalább 24 millió forintot érő gyenesdiási ház tulajdonjogát is.

Az alkoholizáló életmódot folytató, rendszeres gyógykezelés alatt álló sértettnél először szobát bérelt, majd megegyezett vele, hogy 10 millió forintért megveszi az ingatlanát. Az adásvételt ügyvéd előtt, szerződésben is rögzítették, amely szerint a sértett holtig tartó haszonélvezettel rendelkezett, de a vádlott később rábírta, hogy mondjon le erről hárommillió forint ellenében.

A vádlott sem ezt az összeget, sem az ingatlan vételárát nem fizette meg. A megszerzett ingatlant 2011-ben 26 millió forintért tovább értékesítette. A másik esetben egy zalaegerszegi, szintén mentális- és alkoholproblémákkal küzdő sértettet - akit kezdetben élelmiszerrel, kisebb kölcsönökkel támogatott - arra vett rá, hogy ötmillió forintos jelzálogjogot jegyeztessen be egy kölcsön fedezeteként, ilyen hitele azonban nem volt.

Egy ugyancsak alkoholproblémákkal küzdő hévízi férfinak a 35 millió forintot erő házát először nyolcmilliós jelzáloggal terhelte meg, majd 10,5 millió forintért megvette tőle az ennek többszörösét érő ingatlant. A vádlott fiktív dokumentumok segítségével hozzájutott egy másik hévízi házhoz is, amelyhez úgy szerzett hitelt, hogy egy azóta elhunyt férfit vett rá hamis munkáltatói igazolás megszerzésével egy 15,5 milliós kölcsön felvételére.

A vádlott ügyét elsőfokon a Keszthelyi Járásbíróság tárgyalta, és a férfit négyrendbeli csalás bűntettében (ebből egy kísérlet), valamint három rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mint bűnsegédet mondta ki bűnösnek 2015 októberében. Mindezért hét és fél év fegyházbüntetést kapott, majd fellebbezése miatt került ügye a Zalaegerszegi Törvényszék elé.

A bíróság az egyik közokirat-hamisítás minősítését megváltoztatva végül helybenhagyta a büntetést, ami így jogerőssé vált.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com