Felvonulással kezdődik a nőkkel szembeni erőszak elleni 16 akciónap Budapesten

A Néma Tanúk felvonulása elnevezésű sétával veszi kezdetét szombaton a 16 Akciónap nemzetközi kampány magyarországi rendezvénysorozata, amelynek keretében mintegy két héten át számos program, konferencia és műhelyfoglalkozás révén hirdetnek zéró toleranciát a nők elleni erőszakkal szemben.naneA rendezvénysorozat szombat délután az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán veszi kezdetét, ahol megemlékeznek az elmúlt egy évben párkapcsolati erőszak során megölt nőkről, majd az Egyetem térről elindul a Néma Tanúk felvonulás, amelynek végállomása a Kossuth tér lesz - közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvénysorozat minden programja arra kíván rávilágítani, hogy Magyarországon milliós nagyságrendű azoknak a nőknek a száma, akik minden nap erőszakot szenvednek el. A 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen nevű nemzetközi kampányt 1991 óta szervezik meg minden évben november 25., a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja és december 10., az emberi jogok világnapja között, és minden országban számos civilszervezet, intézmény és magánszemély sürgeti csatlakozásával és programjaival a nők elleni erőszak minden formájával szembeni hatékony fellépést.

Az Európa Tanács adatai szerint minden negyedik-ötödik nő szenved el felnőtt korában legalább egyszer fizikai erőszakot. Magyarországon az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) tavalyi reprezentatív kutatása szerint a 15 év feletti nők 28 százaléka, több mint 1,2 millió nő válik élete során fizikai, szexuális vagy mindkét erőszak valamely formájának áldozatává, a partnerük által valaha fizikai vagy szexuális erőszakot, esetleg mindkettőt elszenvedett nők aránya pedig majdnem 950 ezerre tehető.

A magyar nők kilenc százaléka ellen követtek el szexuális erőszakot 15 éves kora óta, miközben a szexuális erőszakkal kapcsolatos esetekben alig pár száz büntetőeljárás folyik évente - olvasható az akciónap honlapján.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Hat oktatási intézmény tanulói kaptak ajándékokat a zalai rendőröktől.

Összefogás egy nemes cél érdekében

Összefogás egy nemes cél érdekében

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi évhez hasonlóan játékgyűjtő akciót szervezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ kis betegei számára.

Rendőrkézen a pápai Grincs

Rendőrkézen a pápai Grincs

Karácsonyi fényfüzéreket lopott és rongált a férfi.

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Az ünnepek nyugalma, a budapestiek és az idelátogató külföldiek biztonsága érdekében az óévbúcsúztatáskor is szankcióra számíthat, aki tűzijátékot használ Belváros-Lipótváros egyes területein.

Nagyot ment a kamu

Nagyot ment a kamu

Elköltött a közös kasszából 60 ezret, majd élettársa haragjától tartva zsebre bírságoló álrendőrökre fogta a hiányt egy budapesti férfi.

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Nem mindennapi módon bukott le egy betörő Kaposváron.

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Elképesztő Fejér megyei kiberbűncselekmény-sorozatról adott tájékoztatást Káka-Sándor Nikolett százados. E. Mihályné (55) és T. Jenőné (71) egy háztartásban élve váltak ugyanazon elkövető két álprofilja révén érzelmi befolyásolás áldozatává, és 62 millió forintot átmosó eszközévé.

Roma Police Café Szolnokon

Roma Police Café Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport által szervezett rendezvény célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a helyi rendőrök, és a roma közösségek között.

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

http://ujhazak.com