Fidesz: a baloldal elengedte a pedagógusok kezét

A Fidesz szerint a baloldal elengedte a pedagógusok és az iskolák kezét, a Gyurcsány-kormány kivonta a pénzt az oktatásból.fidesz-logo_A nagyobbik kormánypárt Niedermüller Péter DK-s európai parlamenti képviselő által elmondottakra reagált szombaton. Az ellenzéki politikus arról beszélt, hogy az oktatás "válsághelyzetben" van, a megoldásra a Demokratikus Koalíció hárompontos tervet dolgozott ki, amelynek része, hogy a felelős miniszternek és az államtitkárnak távoznia kell, új tárcavezetőre van szükség, akinek van bátorsága új alapokra helyezni az oktatási rendszert.

A Fidesz reagálásában úgy fogalmazott: a pedagógusok nem hogy több éves béremelési programra nem számíthattak, de a sorozatos iskolabezárások és megszorítások miatt "örülhettek, ha nem teszik őket utcára". Hozzátették, a polgári kormány 2010 óta folyamatosan pótolja a pénzt az oktatásba, felelősséget vállalt az iskolák fenntartásáért, csökkentette a szülők terheit és több éves béremelési programot hajt végre, amelyben 170 ezer pedagógus bére átlagosan 50 százalékkal emelkedik és bérrendezés kezdődik az oktatást segítő dolgozóknak is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com