Fidesz: folyamatosan nő a foglalkoztatottság

A Fidesz kormányzásának ideje alatt folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma, a cél a teljes foglalkoztatottság - közölte a nagyobbik kormánypárt szombaton az MTI-vel.fidesz-logo_"Amíg a szocialisták kétszeresére növelték a munkanélküliek számát, segélyen tengődésre ítélték az embereket, s megszorításokkal és adóemelésekkel tönkretették a magyar családokat, addig a Fidesz-kormány 5 éve alatt folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma" - reagált a Fidesz-frakció Harangozó Gábor szocialista országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára.

A Fidesz közleménye szerint Magyarország ma jó úton jár. "Európai uniós szinten a legjobban teljesítünk a munkanélküliség csökkentésében, a munkanélküliség 7 százalék alá süllyedt és már több mint 4 millió 200 ezer fölött van a foglalkoztatottak száma" - írták.

Kiemelték, céljuk a teljes foglalkoztatottság, ezért a Fidesz folytatja a munkahelyteremtés politikáját és a béremelési programokat. Jövőre még több munkahely és kevesebb adó lesz - olvasható. Harangozó Gábor szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a KSH adataiból is látszik, hogy többen hagyják el az országot, mint ahányan érkeznek. Ennek szerinte az az oka, hogy az árak elérték a nyugat-európai szintet, de a bérek csupán "balkáni színvonalon" vannak.

Azt mondta, az ország így soha nem lesz versenyképes, aki tudja, elhagyja Magyarországot, amely így "lassan működésképtelen lesz".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Hatalmas siker: Oscar-díjat nyert Deák Kristóf Mindenki c. filmje!

Hatalmas siker: Oscar-díjat nyert Deák Kristóf Mindenki c. filmje!

Újabb magyar film érdemelte ki az Oscart, ezúttal a rövidfilm kategóriában!

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.


Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

http://ujhazak.com